A jószándék végez a legtöbb vaddal

Az emberek okozzák a legnagyobb gondot a Buda környéki erdőkben. A humánusnak vélt viselkedés azonban a vadnak és a lakóknak egyaránt rossz.

65 ezer hektárnyi erdőt kezel a Pilis Parkerdő – ám e hatalmas terület jelentős része közvetlenül lakott területet, elsősorban a fövárost öleli körül, nem elhanyagolható hányada egyenesen települési belterület. Ez már önmagában is megnehezíti az erdők vadászati hasznosítását – a közigazgatási határokon belül pedig egyenesen tiltja. Pedig tennivaló akadna bőven: alig akad olyan nap, amikor ne érkezne lakossági bejelentés vadészlelésről, vagy a vadállomány okozta kisebb-nagyobb károkról.

Korábban társas vadászatokat – leginkább vaddisznóhajtást – is rendezett az erdészet saját területén, ám annyira macerásnak ítélték – az érintett régió teljes lezárását, nehogy véletlenül odatévedjen valaki, emellett minden érintett előzetes értesítését –, hogy jóideje nem szerveznek ilyet. Marad a jól karban tartott szóró és a lesvadászat – így garantálható, hogy a területről nem jut ki egyetlen, eltévedt golyó sem.

A vadászat korlátozottsága miatt az erdészetnek más módot kell találnia, hogy kordában tartsa a vadállományt.

– Az a célunk, hogy megfelelő szinten tartsuk az erdőben a vadlétszámot – mondja lapunknak Kovács Ferenc, erdőgondnok. Persze komoly fejtörést okoz: mit is nevezhetünk megfelelő vadlétszámnak. – Azt semmiképp nem akarjuk, hogy az erdőkben ne legyen vad. A természetnek sem lenne jó, emellett a kirándulók számára is hatalmas élmény, ha megpillanthatnak egy-két állatot.

Az ideális vadlétszámra inkább csak indirekt jelekből vonhatnak le következtetést – a vadbecslés módszerei messze nem adnak pontos számot a vadállományról. Így inkább azt figyelik, milyen gyakori a vadgázolást és a vadállomány megjelenése a lakott területen – vagyis mekkora riadalmat vagy direkt kárt okoznak az állatok.

– Négy-öt éve sikerült beállítani egy ideális létszámot – mondja az erdőgazda. – Persze a lakosságnak még ez is túl sok, a vadászoknak túl kevés, mindenkinek nem tudunk a kedvébe járni. A klasszikus vadgazdálkodás helyett inkább az erdők ökológiai menedzselése a feladatunk. Olyan helyzetet teremteni, amelyben az erdősült területek, a vadállomány és az ember lakta régiók is viszonylagos harmóniában képesek élni egymással.

Ennek részeként például az elmúlt évek gyenge telei során elhagyták a vadállomány téli takarmányozását. Kovács Ferenc szerint erre amúgy sincs szükség, kivéve, ha rengeteg hó hullik, amelynek a teteje még meg is fagy. Ilyenkor a vad szinte képtelen mozogni, ezért segíteni kell rajta. Ám a mostani, kiemelkedően enyhe teleknél a vaddisznók számára a téli táplálék könnyen hozzáférhető, nem szorulnak az erdészet segítségére.

Kovács Ferenc némi kukoricával teszi vonzóvá a vaddisznók számára a ketrecet

A vadászat helyett egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Pilis Parkerdő a vaddisznók áttelepítésére. Élvefogó csapdáikkal a XII. kerület elhagyatottabb, erdőszéli utcácskáin könnyű találkozni. Noha több mint egy évtizede végzik már ezt a munkát, a tavalyi év volt eddig a legsikeresebb: összesen 105 egyedet sikerült befogni és átköltöztetni a budai hegyektől 80 kilométerre lévő gödöllői dombságba – a tapasztalatok szerint ekkora távolságból már nem térnek vissza “szülőföldjükre” a vaddisznók.

– Nem tudom, mit gondolnak az emberek ezekről a csapdákról és rólunk, de a legkülönbözőbb módszerekkel igyekeznek nehezíteni a munkánkat – meséli az erdőgondnok. – Volt, hogy autóillatosítókat aggattak a rácsra, hogy a szag elijessze a vadat. De olyan bátor civil is akadt, aki hajnalban kiengedte a bent lévő vaddisznókat. Kellett ehhez kurázsi, mert a vad igencsak mocorgós, könnyen nekimegy ilyenkor az embernek.

Hasonlóan megnehezíti az átköltöztetést – és a vadgazdálkodás egészét – a póráz nélkül futtatott kutyák sokasága.

– Teljesen egyértelmű az összefüggés a külső területeken a vadgázolások hétvégi megszaporodása és a kutyasétáltatás között – mondja Kovács. – Ilyenkor jóval többen mennek ki és messzebbre engedik el az ebeket, amelyek felzavarják, meghajtják a nappal pihenő, rejtőző vadat. A menekülő állatok pedig óvatlanabbak, könnyebben kiszaladnak az útra, ezért van ilyenkor jelentősen több baleset.

A kutyák az élvefogó ketrecek környékén sem kívánatosak. A szakember szerint a legtöbb házikedvenc, ha nincs pórázon, azonnal megjelöli a csapdákat – a vaddisznók számára taszító szagnyomot hagyva. Így ezután nehéz beszoktatni a ketrecbe a vadat. Az a vaddisznó pedig, amelyiket nem lehet elköltöztetni, sokkal nagyobb eséllyel végzi puskacső előtt, mint az áttelepítettek. Vagyis a humanistának, emberségesnek tűnő amatőr “vadmentők” egyszerre keserítik meg az erdészek munkáját és veszik el a vadtól a nyugodt élet lehetőségét.

Az erdőgondnok szerint az elmúlt években az erdők közelében lakók megértették: ők maguk is tehetnek a vaddisznó-látogatások ellen. A kerti zöldhulladék összeszedése és a zártkertek rendbetétele elveszi a vad lehetőségét, hogy nappal is az emberi környezetben húzza meg magát. Emellett – mondja Kovács Ferenc – egyre többen kérik az erdészet segítségét, hogy a vad számára áthatolhatatlan kerítést építsenek, vagy a meglévőt erősítsék meg. A parkerdő minden ilyen kérésnek – természetesen vállalkozási alapon – eleget tesz.

Forrás: http://magasles.reblog.hu/a-joszandek-vegez-a-legtobb-vaddal