Visszaállítanák a puszta régi állapotát

Magyarország első nemzeti parkja a hortobágyi, megalapítása óta jelentős változások történtek minden téren. Kérem, mutassa be, milyen ma!

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság idén 45 éves, ennyi idő alatt jelentősen változott a működése. Ma már három megyében; Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye összes országos és európai közösségi jelentőségű védett természeti területének kezelői vagyunk. Maga a nemzeti park 80 ezer hektáron terül el, emellett 4 tájvédelmi körzet, 20 kisebb természetvédelmi terület és 130 Natura 2000-es terület tartozik az igazgatóságunk felügyelete alá. Igazgatóságunknak 180 alkalmazottja van, ebből mintegy 80 fő dolgozik terepen, ők természetvédelmi őrszolgálati, vagyonkezelési, hivatásos vadászi, idegenforgalmi feladatokat látnak el, a többiek részben irodában, illetve különböző külső helyszíneken végzik feladataikat. Nagyobb létszámú kolléga dolgozik a Tiszakürti Arborétumban, mely néhány éve az ottani megyei önkormányzat fenntartásából került át a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz.

A nemzeti park jelentős turisztikai forgalmat bonyolít le. Ma kik és miért keresik fel a Hortobágyot?

Nagyon fontos irányelvnek tartjuk, hogy a turizmust összekössük a környezetvédelmi nevelés ügyével, szeretnénk minél több emberhez eljuttatni az üzenetünket. Az Igazgatóság próbálja integrátorként, koordinátorként a térség idegenforgalmi szereplőit összefogni és együttműködésre bírni. Egyébként már régóta az az elvünk, hogy nagy sikereket csak együtt tudunk elérni. Ennek szellemében például évente rendezünk rendszeres egyeztetéseket, valamennyi helyi turisztikai szereplő részvételével. Korábban meglehetősen Hortobágy-központú volt az idegenforgalmi és környezeti nevelési tevékenységünk, mára ezt három fő bázisra terjesztettük ki. Ez Hajdú-Biharban értelemszerűen Hortobágyon, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az említett Tiszakürti Arborétumban van, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig nemrég lett felújítva a cégénydányádi kastély, mely egyben az ottani természetvédelmi őrszolgálati egység, valamint a környezeti nevelés és a turisztikai bemutatás központja is.

A Hortobágyra évente csaknem 120 ezer turista látogat el, ennek 65 százaléka magyar, vagyis túlnyomóan a belföldi vendégeket vonzza a nemzeti park és a település. Időszakosan változó arányban érkeznek a különböző korcsoportok, májusban, júniusban érkezik a legtöbb diákcsoport. Éves szinten a látogatók több mint fele diák, gyerek és nyugdíjas. Legtöbben a Hortobágyi Látogatóközpontot keresik fel, de 15-20 ezres látogatószáma van a Mátai Ménesnek is: a közismert szekérprogram a fő vonzereje. Látogatóink körében népszerű a Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágy-halastavi Kisvasút, illetve a Pásztormúzeum, és Madárpark is.

 

A vadasparkban ritka állatokat is bemutatnak | Fotó: Derencsényi István

Egyre nagyobb az érdeklődés a Hortobágyi Csillagoségbolt-park szépségét bemutató csillagászati programjaink iránt. Népszerű a Szent György-napi Kihajtási Ünnep és Biovásár, a Hortobágyi Lovasnapok és a Hídi Vásár, a Szent Dömötör-napi Behajtási Ünnep és Darufesztivál. A téli programjaink iránt is egyre nagyobb az érdeklődés.

Mit kínálnak a turistáknak?

A Hortobágyon a „nemzeti park”-on kívül is rengeteg „címke” van, egyik ezek közül, hogy a világörökség része, és ez pontosan kifejezi, mit szeretnénk megmutatni: a természeti és kulturális értékek együttélését, együttes megőrzését. A természeti értékek bemutatása a nemzeti park legfőbb feladata. Több tematikus tanösvénnyel várjuk a látogatókat, így a Hortobágy-halastavi, a Malomházi, a Szálkahalmi, a Górési és a Fekete-rét tanösvénnyel, valamint a Tisza-tavi Vízi Sétánnyal.

A Hortobágyon egykor élt, de mára eltűnt vadállatokat mutatja be a Hortobágyi Vadaspark, ahol többek közt a farkas és a pelikán is megtalálható. Láthatók itt Przewalski-lovak, és hortobágyi tulok is, ami egy visszatenyésztett változata az őstuloknak, mely az Európából már kipusztított faj „rekonstrukciója”. Mostanra 700 fölötti az állományunk és „hortobágyi tulok” néven éppen fajta-törzskönyveztetés alatt áll. Hangsúlyos a hagyományos állattartáshoz kapcsolódó pásztoroló legeltetés és pásztorkultúra védelme és bemutatása is. Ez elsősorban a Génmegőrző Kft. tevékenysége által valósul meg. Két fő helyszíne van, egyik a mátai szekérprogram, a „pusztabusznak” nevezett szekerekkel, szakképzett vezetőkkel. Ennek során az érdeklődők megnézhetik a hagyományos állatfajtákat, és találkozhatnak a csikósokkal, gulyásokkal, pásztorokkal munka közben. A másik helyszín a Pusztai Állatpark: testközelből, a galambtól a szürke marháig mindenféle Hortobágyra jellemző háziállatot láthatnak a turisták.

Gazdasági tevékenységet is végez a park, például földek bérbe adását. Milyen gazdálkodást folytatnak, van-e kitűzött eredménycél?

Előre kell bocsátani, hogy a gazdálkodási tevékenységünk nem cél, hanem eszköz a saját vagyonkezelésben lévő területeink természetvédelmi kezelésének szolgálatában.”

Elsősorban nem a bevételért adunk bérbe földeket, hanem mert a bérleti szerződés által tudjuk meghatározni azokat a feltételeket, melyek szerint gazdálkodnia kell a bérlőnek, így valósítva meg a területre meghatározott kezelési célkitűzéseket. Minden művelési ágra vonatkozóan megvan a területkezelési szabályzatunk, aminek érvényesülnie kell a gazdálkodás során, ahogyan az adott területre meghatározott speciális természetvédelmi kezelési előírásoknak és irányelveinek is!

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság saját maga is gazdálkodik, jellemzően azokon az érzékenyebb területeken, ahol a kezelés speciális módszereket igényel. Így például az erdőinkben, vagy mondjuk a vadlórezervátum néven ismert területen, a Pentezugban. Ez egy 2300 hektárnyi, elektromos kerítéssel körbevett, fokozottan védett terület, a nemzeti park egyik magterülete, egyfajta kísérleti helyszín is. Itt nem a tavasztól őszig tartó legeltető állattartás folyik, hanem a már említett Przewalski-lovak, mintegy 350 egyede, és az őstulkok is egész évben kint vannak a területen, és azt vizsgáljuk, ez milyen különbséget eredményez a hagyományos – tavasztól őszig tartó – pásztorolással szemben.

Saját gazdálkodást folytatunk az Öregtavak tóegységben, mely valamikor valószínűleg a Hortobágy – gazdálkodási szempontból – legértéktelenebb, legszikesebb része lehetett és Csúnyaföldnek hívták. Itt extenzív halgazdálkodást folytatunk, vagyis kevéssé avatkozunk be a természetes folyamatokba, már csak a madárvilág védelmének figyelembevétele miatt is. Továbbá bemutatóterületként használjuk ezt a részt, ősszel úgy ütemezzük a halastavak leeresztését, hogy a megérkező darvak számára alkalmas legyen éjszakázásra. Garantált a védelmük és biztonságuk, több tízezer daru szokott itt pihenni, erre épül az egyik legkeresettebb turisztikai vonzerőnk a „daruleses” túra, melyből nem tudunk eleget szervezni, mert mindegyik évek óta „telt házas”!

Visszatérve még a földek bérbe adására; az utóbbi időben ez politikai felhangot is kapott, egyszersmind szinte az összes ezzel kapcsolatos perét megnyerte a nemzeti park. Akkor mi lehet a probléma?

Nem bagatellizálva a dolgot, de az alapgond az, hogy sokkal többen szerettek volna földhöz jutni, mint amennyi földet bérbe tudtunk adni. Így többszörös túljelentkezés volt, mondhatjuk, hogy minden elégedett bérlőre jutott két elégedetlen jelentkező. Ezek a viták mára nagyrészt elültek, és minden támadás ellenére úgy gondoljuk, hogy a földhaszonbérleti pályázási eljárás során egy természet­védelmi szempontból ked­ve­zőbb helyzet alakult ki, ráadásul a korábbiaktól eltérően: pályázati konstrukció keretében. Korábban a bérbe adott területek méret szerinti eloszlása igen kedvezőtlen volt, néhány nagyon nagy, egyben kezelt birtoktest mellett sok kicsi, elaprózott, nem igazán életképes birtok működött. A bérbeadás során a nagyokat daraboltuk, a kisebbeket összevontuk, vagyis a közepes, használható birtoktestméretek kialakítására törekedtünk. Úgy véljük, ez sikerült is, de nyilván rengeteg érdeksérelemmel járt, amit az érintettek megpróbáltak bíróságon orvosolni. Eddig valamennyi olyan pert megnyertük, amely a Kúriáig jutott, ez pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a haszonbérleti pályázataink nemcsak természetvédelmi szakmai szempontból, de jogszerűség tekintetében is eredményesek és sikeresek voltak.

A Hortobágyon történő gazdálkodás igen sokféle. Ennek kapcsán kérdezem: van elég állat a Hortobágyon? Van-e jelentősége a horgászat, gyógynövénygyűjtés, vadászat kínálta lehetőségeknek?

Az állatszám lassan közelít ahhoz, hogy elég legyen, de – időjárástól függően időnként akár – több legelő jószágot is elbírhat a terület. Horgászat, halászat a megfelelő korlátokkal, a kijelölt víztereken működik, olyannyira, hogy a Tisza-tó, mely a nemzeti park része, az ország egyik horgászparadicsoma. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ahol a természeti érték védelmét nem veszélyezteti – akár csak a területre bejárással is –, ott nem szabunk gátat a horgászatnak. Hasonlóan, a gyógynövénygyűjtést, ahol nem veszélyeztet természeti értéket, szabályozott körülmények között engedjük. Vadgazdálkodóként jelenleg három területet használunk.

Szeretném leszögezni, hogy Hortobágyon a vadászat nem kedvtelési célú, hanem szintén a természetvédelmi kezelés eszköze.

Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a vadon élő állatok számára veszélyes és kártékony állatokat, amit a köznyelv dúvadként tart számon – sokszor alternatív vadászati módszerekkel –, gyérítjük. Elsősorban vaddisznó, dolmányos varjú, róka, borz kerül terítékre, ezek általában a földön fészkelő madarak fészkeit pusztítják.

Hol tart az egykori bombázótér mentesítése? Mikor lesz látogatható?

Nem tervezzük, hogy megnyitnánk a nagyközönség előtt, gazdálkodásra, legeltetésre szeretnénk használni. A teljes kármentesítés várhatóan 2018 végére fejeződik be.

Sokat dolgoznak azon, hogy visszaállítsák a Hortobágy régi állapotát. Ez a folyamat hol tart?

Minden pályázati lehetőséget megragadunk, ami ezt szolgálhatja. A leglátványosabb haladást abban értük el, hogy a puszta egykori vízjárását kedvezőtlenül megváltoztató mesterséges árkokat és gátakat megszüntettük. Szerencsére, amikor kiásták a csatornákat, a földet általában nem vitték el, így ezeket sokszor csak vissza kellett tolni a csatornába. A puszta természetes vízjárásának visszaállítása a harmadik ütemnél tart, közel a befejezéshez.

Fotó: Matey István

Egy másik nagy tájrehabilitációs munka a természetkárosító vonalas létesítmények egyik típusának, az elektromos szabadvezetékeknek a földkábellel való kiváltása. Nagyon sok madár pusztult el áramütés vagy mechanikai sérülés – a dróttal történő ütközés – következtében. Ezt a veszélyt, ahol lehetett, mostanra megszüntettük vagy minimálisra csökkentettük.

A Hortobágyi Nemzeti Park a világörökség része. Van-e ennél „feljebb”?

A címet a kultúrtáj kategóriában kapta meg a nemzeti parkunk. Feltett szándékunk, hogy ezt kiegészítve, a címet megszerezzük természeti tájként is, azaz vegyes kategóriában szeretnénk a világörökség része lenni.

Ha elég forrás állna rendelkezésükre, milyen közelebbi és távolabbi célt tudnának még megvalósítani?

Új próbatételek mindig vannak. Rövid távon az egyik legfontosabb feladat az inváziós növények visszaszorítása lenne. Ilyen most a gyalogakác, mely vízfolyások mentén telepszik meg és rohamosan tör előre, vagy az amerikai kőris. Régóta dédelgetett tervünk a Hortobágy folyó és a hozzá kapcsolódó vízrendszerek helyreállítása, komplex rehabilitációja, melynek célja a Hortobágy kistáj és a Hortobágy folyó ökológiai állapotának javítása, a tájra jellemző egykori hidrológiai működés lehetőség szerinti rekonstrukciója. S ha még álmodozhatunk tovább, akkor hosszabb távon visszahoznánk a közösségi legeltetés rendszerét. Annak idején a Hortobágy több város (Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kunmadaras, stb.) külbirtoka volt, és nem egyéni gazdálkodók használták, hanem a települések állattartói összeadták a jószágokat, és egyben hajtották ki a Hortobágyra. Ez a mód a természeti értékek szempontjából lényegesen kedvezőbb volt.

Ma, ha van egy gazdálkodó, aki mondjuk tíz évre bérli a területet, és szarvasmarhát tart, akkor valószínűleg tíz évig ugyanott, ugyanazt az állatfajt fogja legeltetni.”

Régen a marhát, juhot, lovat vegyesen használták, például a marha után még ráment a földre a birka, és „lecsipegette”, ami megmaradt. Sokkal inkább alkalmazkodtak az időjáráshoz, a terméshozamhoz, a puszta adottságaihoz. E rendszer felelevenítéséhez mindenekelőtt fel kellene újítani az állattartást kiszolgáló létesítmények java részét.

Forrás: http://erdozugasmagazin.hu/2018/02/02/visszaallitanak-puszta-regi-allapotat/