12 évesek is vadászhatnak New York államban? Erdőzúgás magazin

New York állam tervei között szerepel, hogy a nagyvad vadászati engedély korhatárát (külön engedély vonatkozik az apró- és a nagyvad vadászatra) is lecsökkentik 12 évre.

Képtalálat a következőre: „child hunting” 1991-ben New York volt az utolsó amerikai állam, amely lecsökkentette az apróvad vadászati engedély megszerzésének korhatárát az akkori 14 évről 12 évre és ugyanezt tervezik most a nagyvadra való engedély megszerzésénél is tenni. Több amerikai állam esetében a horgászat és a vadászat azonos megítélés alá esik, a gyermekeknek is joga mindkettő. Természetesen az engedélyek megszerzése tanfolyamhoz és sikeres vizsgához kötött.

A szabályozás azonban nem engedi a gyermekeknek, hogy önállóan hódoljanak szenvedélyüknek. A megszerzett vadász- illetve horgászjeggyel ugyan jogosultak a gyermekek is vadászni valamint horgászni, ám a nagykorúság eléréséig szigorúan, szintén engedéllyel rendelkező, felnőtt felügyeletével tehetik.

Hatalmas viták övezték az 1991-es korhatár leszállítást, de a “szabad fegyvertartás hazájában” támogatottságot kapott az ügy. Az ellenzők többnyire az amúgy is fegyverellenes lobbicsoportokból kerültek ki.

Mennyi lőfegyver van forgalomban az Egyesült Államokban?

Elsőre ez a kérdés egyszerűnek tűnik, de valójában nagyon is bonyolult. Nincs egyetemes fegyvernyilvántartás Amerikában, így nem egyszerű meghatározni a lőfegyverek számát.

Ugyanakkor becslések szerint mintegy 270 millió lőfegyver van a lakosság kezén Amerikában, ezzel az amerikai nép számít a legjobban felfegyverzettnek a világ összes civil lakossága között.

Ez 89 lőfegyvert jelent 100 lakosonként. Így az Egyesült Államok megelőzi Jement, ahol 55 lőfegyver jut 100 lakosra és Svájcot, ahol 46.

Természetesen vannak bizonyos fegyverek, amelyek tartása engedélyhez kötött: automata fegyverek, bizonyos típusú puskák, vadászpuskák, valamint a hangtompítós lőfegyverek.

Ilyen fegyverekből mintegy hárommilliót tartanak Amerikai-szerte az Alkohol- Dohány- Fegyver- és Robbanóanyag Hivatal szerint. De valószínűleg ennél jóval többet tartanak illegálisan.

Minden amerikainak van fegyvere?

Nem, a legtöbb amerikainak nincs. A 2014-es általános társadalmi felmérés (GSS) szerint a fegyvertulajdonosok száma ismét visszaesett a 2010-es mélypontra. Az amerikaiak mindössze 32 százalékának van lőfegyvere vagy él valakivel, akinek van. Ez jóval alacsonyabb szám, mint az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején tapasztalt 50 százalék.

A vadászok helyzete ugyanakkor nem „egyszerűbb”

Nehogy azt higgyük, hogy mindez azt jelenti, hogy aki vadászni szeretne, az bemegy a boltba és vesz magának egy puskát, ami megtetszik.

Forrás: USA Today

Fotók: Internet

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük