2019 első Elnökségi ülése – 742 pályázatot támogattak, ezek forrásigénye mintegy 515 millió forint értékben.

Az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége idei első ülését január 14-én tartotta, Rétimajorban.

Az év eleji ülés egyik apropója az Országos Vadgazdálkodási Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos végső döntés meghozatala volt, tekintettel arra, hogy a működési szabályzat előírja, hogy ezt a döntést az Elnökségnek legkésőbb a hónap végéig meg kell hozni.

Az ülésen a testület 17 tagja képviselte magát, melyen Szabó Ferenc, a szervezet felügyelő bizottságának elnöke is jelen volt tanácskozási joggal.

Az első napirendben dr. Varga Gyula, az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság elnöke az írásos előterjesztést szóban kiegészítve tájékoztatta az Elnökséget, hogy az idei pályázatok szakmai szempontból jobbak voltak a tavalyi évhez képest. Nagy segítséget jelentett az online pályázati és bírálati rendszer (KAPOR) mind a vadászatra jogosultaknak a pályázataik összeállításában, mind a bírálatában résztvevő kollégák részére. Az átdolgozott pontozási rendszer lehetővé tette a pályázatok közötti különbségek pontszámokban történő kifejezését, az Elnökség részére a sorrendet ez alapján állította össze a bizottság.

Az Elnökség az 1/2019. sz. határozatában foglaltak szerint 742 pályázatot támogatott, melyek forrásigénye mintegy 515 millió forint. Elutasításra 93 pályázat került közel 61 millió forint értékben. (Valamennyi pályázó január végéig a pályázatukban megadott elektronikus címen tájékoztatást kap a döntés eredményéről, valamint a Kamara honlapján a nyertes pályázatok adatai is feltüntetésre kerülnek.)

Az Elnökség kifejezte elismerését és megköszönte az Országos Vadgazdálkodási Bizottság munkáját a Vadgazdálkodási Alap működtetéséért.

Ugyancsak döntés született a kiemelt kamarai programok anyagi támogatásáról szóló szabályzat módosításáról, melyet Bajdik Péter főtitkár terjesztett elő. A módosítás értelmében a támogatás elnyeréséhez szükséges pályázatok benyújtása könnyebbé vált, lehetővé téve ezzel a pályázatok egységes elbírálását.

Dr. Jámbor László, a Kamara elnöke tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a szervezet könyvvizsgálójának megbízása lejárt, de továbbra is indokoltnak tartja könyvvizsgálói felülvizsgálatot. Az Elnökség ebben egyhangúlag egyetértett ugyanakkor a feladatra egy, a Kamara hatvani irodájához és könyvelői irodájához közeli könyvvizsgálót bíz meg.

Az egyebek napirendben több technikai jellegű kérdésről tárgyalt az Elnökség, szóba került az ASP vonatkozásában a már elérhető online járványügyi képzés, a hivatásos vadászok éves kötelező továbbképzésének témája, és többek között a vadgazdálkodási konferencia időpontja és helyszíne is meghatározásra került, szeptember 6-án Sukorón az Országos Vadásznap keretében kerül megrendezésre.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.