Úgy tűnik, a nagyragadozó-mentes Nyugat-Európában a vaddisznó lehet a következő közellenség. Rövid időn belül került több szempontból a figyelem középpontjába, és kivétel nélkül negatív szereplője a híradásoknak. Itthon is gyakran hallani sertéspestisről… és nem csak a vadak körében. Az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület (ÖME) szakemberei cáfolják azt az állítást, hogy a vadon élő állatok lennének a fertőzések legfontosabb terjesztői.
Sertéspestis esetén Romániában a vadászati tilalmat és az elpusztult példányok megsemmisítését javasolják • Fotó: Bartos Lóránt Az afrikai sertéspestis egyre gyakoribb megjelenésével a vadon élő állatok egészségügye iránt is növekvő érdeklődés mutatkozik. A témában kevésbé informáltak számára egyértelműnek tűnhet, hogy a vadon élő állatok lehetnek a fertőzések legfontosabb terjesztői. Ezt a nézetet támasztja alá, hogy nem ellenőrizhető a vadon élő állatok egészségi állapota, illetve nem oldható meg a gyógyszeres kezelésük és féregtelenítésük sem.
Amennyiben a fertőzést hordozó állatfajok élőhelye folytonos – természetes (pl. nagy folyók) vagy mesterséges (pl. autópályák) akadályoktól mentes –, bizonyos agresszív fertőzések nagy földrajzi régiók állományaira is kiterjedhetnek. A paradigma, miszerint a vadon élő állatok fertőzési veszélyt jelentenek a háziállatokra, nem bizonyosodott be, ugyanis számos vizsgálati eredmény igazolta, hogy a háziállatok rendszeres gyógykezelések ellenére is nagyobb mértékben fertőzöttek, mint a vadon élő társaik. Keresztfertőzési kísérletek arra is fényt derítettek, hogy a vadon élő és háziállatok közötti fertőződések gyenge hatásfokúak, hisz ugyanazon kórokozó esetében is léteznek háziállatokhoz és vadakhoz alkalmazkodott törzsek.
Azonban a globális áru- és utasforgalom megnövekedésével újabb, vidékünkön egzotikusnak számító fertőzések megjelenésének a valószínűsége is növekszik. A klasszikus sertéspestis (KSP) Észak-Amerikából, az afrikai sertéspestis (ASP) pedig Afrikából behurcolt betegség, mindkettő kontinentális léptékű állategészségügyi kockázatot jelent. Az emberre egyik fertőzés sem veszélyes, de a házisertés és vaddisznó egyaránt fogékony rá.
A sertéspestis különböző formái esetében tehát nem érvényes a szűk gazdafajlagosság, azaz a háziállatokhoz és vadon élőkhöz történő alkalmazkodás. A KSP esetében az elhullás mértéke 30–60 százalék, míg az ASP esetében akár 100 százalék is lehet.
Ez már egy komoly kihívás napjaink járványügyi szakembereinek. Folyamatosan informálják az állattartókat, vadászokat és a civil lakosságot egész Európában, és különböző stratégiák látnak napvilágot a fertőzések terjedésének megakadályozására. Az ismeretterjesztő anyagok közös pontja, az állati eredetű hulladékok felelős kezelése. Pontosabban: nem javasolják azt, hogy élelmiszer-hulladékkal (moslékkal) etessék a sertéseket, illetve a vaddisznóállományok és házisertések bárminemű érintkezésének megakadályozását minden stratégia fontosnak tartja.
Állományapasztás vagy inkább egyéb intézkedések?
A vaddisznó KSP és ASP terjesztésében betöltött szerepe vitathatatlan. Ugyanakkor a járványügyi, vadgazdálkodási és természetvédelmi szakemberek javaslatai merőben eltérők a vaddisznóállományok kezelésének tekintetében. Vannak olyan irányzatok, miszerint az állományok akár 70 százalékos csökkentése is indokolt lenne (pl. Németország), mások a vadászati tilalmat és az elpusztult példányok megsemmisítését javasolják (Románia).
Az állománycsökkentés mellett szól, hogy a potenciális fertőzési esély ez által csökken, a negatív laboratóriumi eredményeket produkáló példányok húsa kereskedelmi forgalomba kerülhet, és etikai szempontból is jobb, ha nem betegségben pusztul el a vaddisznók nagy része. A természetvédelem képviselői szerint kellene hagyni, hogy a fertőzés kitombolja magát, amennyiben egyáltalán bekövetkezik.
A drasztikus állományapasztás helyett inkább egyéb megelőző intézkedéseket kellene foganatosítani. A vadászati tilalom sem téves irány, főként kisebb állománysűrűség mellett, és szinte csak kizárólag hajtással szervezett vadászati mód esetében. A vadászati tilalom bevezetését talán még az állományok helyben tartását szolgáló, fokozott takarmányozással is ki lehetne egészíteni. Persze nagyobb állománysűrűségek esetében, mint például Magyarországon, a téli kiegészítő – állományfenntartási céllal végzett – takarmányozás feletti etetés, sertéspestissel fertőzött területeken vagy ilyen területek szomszédságában nem indokolt. Ilyen területeken csak vadászati céllal lehetséges korlátozott mennyiségű takarmány kijuttatása.
A vaddisznó csak statiszta A helyzetet bonyolítja, hogy igazából KSP és ASP tematikájában a vaddisznó gazdasági szempontból majdhogynem jelentéktelen szereplő. Míg napjainkban európai szinten az évente elejtett vaddisznók száma nagyjából két- és hárommillió közötti, addig csak Németországban több mint ötvenmillió házisertést vágnak le évente. Ilyen összefüggésben érthető, hogy a házisertés-ágazat érdekében a vaddisznóállományok korlátozása napirenden van. Ha még azt is számításba vesszük, hogy a gímszarvas mellett a vaddisznó a legfontosabb mezőgazdasági vadkárt okozó faj, az egyedszámok csökkenése, akár betegségek árán is, többek számára elfogadható.
Nagyjából húsz éve volt az utolsó KSP-járvány Németországban, mikor 1,5 millió sertést kellett megsemmisíteni. Háziállatok esetében tehát már van drasztikus léptékű előzmény. Úgy tűnik, a nagyragadozó-mentes Nyugat-Európában a vaddisznó lehet a következő közellenség. Rövid időn belül került több szempontból a figyelem középpontjába, és kivétel nélkül negatív szereplője a híradásoknak. A kezelhetetlen mértékű mezőgazdasági vadkárok okozója, sikeres urbanizációjával lakott települések zavarkeltő eleme, s most az egyik legnagyobb élelmiszeripari ágazatot veszélyezteti állategészségügyi kockázata miatt. Megtörténhet, hamarosan olyan státusa lesz, mint Észak-Amerikában az elvadult házisertésnek, amelyet minden eszközzel irtanak.
A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök
Forrás: https://szekelyhon.ro/aktualis/a-vaddiszno-lehet-a-kovetkezo-kozellenseg
Egy véleményen vagyok az írás több részletével, így pl. az alábbiakkal, itt-ott megjegyzést fűzve hozzá.
Az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület (ÖME) szakemberei cáfolják azt az állítást, hogy a vadon élő állatok lennének a fertőzések legfontosabb terjesztői.
Tudni kell: az ASP vírusának eredeti gazdái kullancsok, az afrikai őshonos vaddisznó-fajok nem betegszenek meg!
Szerintem a legfontosabb elhurcoló/terjesztő a holló, amelynek a teljeskörű védelme indokolatlan. Komoly fészekrabló, emellett az újszülött szarvasborjú méretig minden vademlőst, újszülött bárányt elpusztít, az első ellésű jerke genitáliáját úgy kivájja, hogy le kell váni! A faj nálunk régen – mióta a sztrichnin használat tilos – nincs veszélyeztetve. A természetvédők úgy állnak hozzám mint pár évtizeden át a túlszaporodó nyári lúdhoz: még a riasztó lövés is tilos!
Sertéspestis esetén Romániában a vadászati tilalmat és az elpusztult példányok megsemmisítését javasolják
A paradigma, miszerint a vadon élő állatok fertőzési veszélyt jelentenek a háziállatokra, nem bizonyosodott be, ugyanis számos vizsgálati eredmény igazolta, hogy a háziállatok rendszeres gyógykezelések ellenére is nagyobb mértékben fertőzöttek, mint a vadon élő társaik. Keresztfertőzési kísérletek arra is fényt derítettek, hogy a vadon élő és háziállatok közötti fertőződések gyenge hatásfokúak, hisz ugyanazon kórokozó esetében is léteznek háziállatokhoz és vadakhoz alkalmazkodott törzsek.
A drasztikus állományapasztás helyett inkább egyéb megelőző intézkedéseket kellene foganatosítani. A vadászati tilalom sem téves irány, főként kisebb állománysűrűség mellett, és szinte csak kizárólag hajtással szervezett vadászati mód esetében. A vadászati tilalom bevezetését talán még az állományok helyben tartását szolgáló, fokozott takarmányozással is ki lehetne egészíteni. Persze nagyobb állománysűrűségek esetében, mint például Magyarországon, a téli kiegészítő – állományfenntartási céllal végzett – takarmányozás feletti etetés, sertéspestissel fertőzött területeken vagy ilyen területek szomszédságában nem indokolt. Ilyen területeken csak vadászati céllal lehetséges korlátozott mennyiségű takarmány kijuttatása.
“…a gímszarvas mellett a vaddisznó a legfontosabb mezőgazdasági vadkárt okozó faj, az egyedszámok csökkenése, akár betegségek árán is, többek számára elfogadható.”
E tekintetben az én véleményem: a hazai természeti-környezeti viszonyok szempontjából a legnagyobb veszélyforrást/károkozást napjainkban a ‘korszerű’ agrártevékenység (erdő- és mezőgazdasági egyaránt) jelenti!!! Emellett a talaj- és vízviszonyokra is!
Egyszerű dolog az őshonos faunaelemekre hárítani a felelősséget!
Mit, milyen körülményeket hagyunk unokáinknak??? A mai, sőt azonnali haszon, nyereség mindent sárba döngöl?
Szép napokat: S László