Az ASP-helyzetet foglalta össze az origo.hu hírportál, sorra véve a környező országokban kialakult helyzetet.

Az afrikai sertéspestis rohamos terjedése miatt Csehországban már elrendelték a vaddisznóállomány 80 %-nak a kilövését, és ugyanezt követelik a német gazdák is. A cseheknél két hét alatt mintegy kétszáz elhullott vaddisznótetemet találtak. Korábban Ukrajnában és Romániában is felütötte a fejét a házi sertésekre is veszélyes gyilkos kór. Szlovákiában és idehaza egyelőre még nem mutatták ki sem a vadon élő, sem a házidisznóknál az afrikai sertéspestist.

A környező országokban a vaddisznóállományt és a házisertéseket hónapok óta tizedelő kórt sajnos a mai napig nem sikerült visszaszorítani, és félő, hogy hamarosan minket is elér az afrikai sertéspestis

– nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője.

Csehországban a rohamosan terjedő kór miatt, amely egyébként az emberekre közvetlenül nem ártalmas, a legmagasabb óvintézkedéseket vezették be.

Elrendelték, hogy 2018. január 31-ig az ország összes sertéstartójának kötelezően regisztrálnia kell magát, beleértve a magángazdálkodókat is.  

Szlovákiában és Magyarországon egyelőre még nem találtak afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót és házisertéset sem.FORRÁS: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT

Aki ezt elmúlasztja, azt februártól akár több százezer koronás pénzbírsággal is sújthatják.

Holéciová szerint nyugati szomszédjuknál annyira súlyos a helyzet, hogy pár napja a honvédséget is be akarták vonni a túlszaporodott vaddisznók kilövésébe. Azonban mivel ezt az érvényes jogszabályok nem engedélyezik, ezért a cseh vadásztársaságok munkáját most a rendőrség mesterlövészei segítik, ugyanis az ország vaddisznóállományának 80 %-át kell kiírtani, azaz több mint tízezer vaddisznót kellene levadászni, majd azok tetemeit elégetni a következő hetekben.

 

Csehországban annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy már Prága külvárosában az utcán is lehetett velük találkozni fényes nappal.FORRÁS: AFP

Hogy Csehországban mennyire komoly a helyzet, azt jól jelzi, hogy Kelet-Morvaországban csak a zlíni járásban nem egész 2 hét alatt 191 afrikai sertéspestisben elpusztult vaddisznót találtak.

Mint kiderült, hasonló a helyzet Lengyelországban és Németországban is, ahol a mezőgazdasági szervezetek szövetsége a helyi vaddisznó állomány 70 %-nak kilövését követeli. Szlovákiát nemcsak északról és nyugatról, de Ukrajna felől is fenyegeti az afrikai sertéspestis járvány. Ezért Jaroslav Dutko, a Kelet-szlovákiai Vadászkamara elnöke a pozsonyi kabinettől azt kérte, hogy engedélyezze a vaddisznók nem kevesebb mint 90%-nak a kiírtását. A kormány valószínűleg napokon belül zöld utat ad a hajtóvadászatra.

Holiéciová azt is hozzátette, hogy Szlovákiában egyelőre nem kaptak jelentést arról, hogy házisertéseket is megfertőzött volna a súlyos állatbetegség, azaz még sehol nem kellett elrendelni a házisertések tömeges leölését.

Az Origo információi szerint ugyanez a helyzet idehaza is.A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (nébih) honlapján az érdeklődők mindenféle információt megtalálnak az afriaki sertéspestissel kapcsolatban. Többek között azt, hogy Magyarországon milyen óvintézkedéseket tettek, és hogy idehaza egyelőre nem találtak fertőzött állatot.

Milyen intézkedéseket tett a hatóság a behurcolás megelőzésére?

Az országos főállatorvos már az első ukrajnai kitörés alkalmával elrendelte a magyar-ukrán határszakaszon a tehergépkocsik számára fertőtlenítőkapun, a személygépjárművek, buszok és egyéb járművek részére pedig kerékfertőtlenítőn történő áthaladást. Mivel a kórokozó túlélőképessége kivételesen nagy, a személyes poggyászokat is fokozott ellenőrzés alá vonják határátkeléskor, és az abban talált élelmiszerek kobzásra kerülnek. A magyar állategészségügyi hatóság a NAV és a Rendőrség bevonásával fokozottan ellenőrzi a közúti sertésszállítmányokat. A betegség Uniós megjelenése óta több száz illegálisan szállított, ismeretlen származású sertés megsemmisítését rendelte el.

Emellett a lakosság és a sertésszektorban dolgozók figyelmének felhívásával, tudományos, szakmai rendezvények szervezésével igyekszik eljuttatni mind szélesebb körben a betegséggel kapcsolatos információkat. Ezzel párhuzamosan a vadászatra jogosultak közreműködésével 2014. év eleje óta zajlik a magyarországi vaddisznóállomány vizsgálata, melynek keretében a vírus jelenlétét mindeddig nem mutatták ki hazánkban.

Forrás: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180119-tovabb-tamad-az-afrikai-sertespestis-mar-tolunk-eszak-nyugatra-is.html

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük