Egész telepeken irtják a disznókat, de nincs sertéspestis

Csak vaddisznókban jelent meg az afrikai sertéspestis a NÉBIH szerint, a házisertés-állományban nem. Ennek ellenére a betegség gyanúja miatt teljes sertéstelepeket altatnak el az állatorvosok utasítására az Index cikke szerint.

A lap kelet-magyarországi sertéstenyésztő telepekről ír, ahol magas lázat és belső vérzést tapasztaltak az állatoknál, és már a gyanú nyomán az egész állomány kiirtását rendelték el.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az Indexnek azt válaszolta, hogy mivel a betegség rendkívül kockázatos, a legkisebb gyanú miatt is rendkívül szigorúan járnak el. Viszont ezekben az esetekben sem igazolták utólag a laborvizsgálatok, hogy a sertéspestis okozta volna a tüneteket.

A lap vadászoktól viszont olyan spekulációkat is hallott, hogy a pestis hírének kontrollálása mögött nemzetgazdasági megfontolás is állhat, ami magyarul valószínűleg azt jelenti, hogy a helyzet súlyosabb, mint amit a NÉBIH közöl. A vadászok utaltak arra, hogy a vaddisznók esetében is egy évvel az első elhullott állatok megtalálása után tették csak közzé, hogy pestis okozta a vesztüket.

Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20190830_Egesz_telepeken_irtjak_a_disznokat_de_nincs_sertespestis

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük