Hiúzok a Bükki Nemzeti Parkban – Erdőzúgás magazin

Napjainkban élénk médiaérdeklődést váltanak ki a hazai nagyragadozókkal kapcsolatosan megjelenő információk, ahogy a közösségi oldalakon időről-időre felbukkanó képanyagok is. Ilyen esetként említhető a februárban Nógrád megye területén – pár héten belül – két alkalommal is felbukkant, kameracsapdával lefotózott hiúzról megjelent képsorozat. A képeket annak készítője, egy névtelenséget kérő, a nagyragadozók védelmét fontosnak tartó, biológus végzettségű vadász szinte az észlelésekkel egy időben továbbította számunkra.

Igazgatóságunk munkatársai mindkét esetben az észlelések helyszínén fellelhető életnyomok alapján igyekeztek minél többet megtudni az állatról. Az erős havazás ellenére több kilométer hosszon sikerült az állat csapáinak rögzítése. A részünkre átadott összesen hat fotó alapján megállapítható volt, hogy a képeken néhány hét eltéréssel ugyanaz a hiúz egyed képe került rögzítésre. A hiúz jelenlétéről tanúskodó kapott és gyűjtött bizonyítékok nagy jelentőségűek a faj nógrádi előfordulásának tekintetében. Az aktuális észlelések néhány kilométeres környezetéből, a megyehatár másik oldaláról – vadgazdálkodóktól és saját gyűjtésből – korábban is kaptunk a hiúz és a másik két nagyragadozónk jelenlétével kapcsolatos észlelési adatokat.

                                                            Hiúz (Lynx lynx), BNPI archívum

A hiúz korábbi természetes elterjedési területe Európa nagy részét érintette, visszaszorulását az összefüggő idős erdőterületek megszűnése, zavartsága, az élőhelyek feldarabolódása, illetve a nagyragadozók célirányos üldözése okozta.

Az európai hiúzállomány mélypontját az 1950-es években érte el, majd a számára kedvező változások (a faj és élőhelyeinek védetté nyilvánítása) hatására állományai az addigi menedékterületekről újra terjedni kezdtek. Egyik ilyen fontos menedékterületet a Kárpátok jelentette, ahonnan magyarországi természetes visszatelepülése is megkezdődött. A hiúz nagyobb mértékben függ az zavartalan erdei élőhelyektől és a zsákmányállatok szűkebb körétől, mint a barnamedve és a farkas. Állománya jelentősen csökkent, vagy eltűnt olyan területekről is, ahol utóbbiak fenn tudtak maradni. Több európai országban, ahol természetes visszatelepedésére nem lehetett számítani, a faj érdekében a korábbi élőhelyeken visszatelepítési programok is indultak.

Földrajzi régiónkban legfontosabb zsákmányállatának az őz, a muflon, a a mezei nyúl, illetve táplálékában a gímszarvas részesedését mutatták ki. Bár táplálékbázisában széles körben képviselve vannak az erdei élőhelyek állatfajai, az erdei pockoktól,  egerektől, énekesmadaraktól (esetenként rovaroktól) a gímszarvas borjúig,; a fajjal foglalkozó irodalom mégis, mint a kisebb patás emlősök specialistáját említi. A hiúz szinte csak a saját maga zsákmányolta állatokkal táplálkozik, nagyobb méretű prédáira napokig visszajárhat.

A hiúz magányosan élő, territóriumot tartó állat. Mind a nőstény, mind a hím a fajra jellemző módon (mirigyválladékkal és vizelettel) jelöli ki területe határait, melyet a fajtársaival szemben véd. Az egyedek territóriumaikat kisajátítják, azok nem, vagy csak részlegesen fednek át. A táplálékszerzés, párzás, utódgondozás egy ennél lényegesen nagyobb területen, a mozgáskörzetben zajlik, amelyet az egyedek nem védenek, így azok  kisebb-nagyobb mértékben átfedik egymást. A hiúz egyedek mozgáskörzete az élőhely adottságai és a táplálékellátottság függvényében tág határok között mozog, az európai irodalom 25-2500 km² közötti értékeket említ. A faj területhasználatára utaló fenti adatok mutatják, hogy egy adott területen csak nagyon kis egyedszámú hiúz jelenlétével számolhatunk. A párzási időszakon belül egy pár csak néhány napig mozog együtt, a nőstényt a kölykei viszont hosszabb ideig, a következő szaporodási időszakig követik.

A hiúz alapvetően éjszakai állat, nappali aktivitása leginkább a február-márciusi párzási időszakra jellemző. Rejtett életmódja, óvatos viselkedése miatt emberrel való találkozása kifejezetten ritka esemény. Ha ez bekövetkezik, akkor sincs miért tartanunk ettől a 18-25 kg testtömeget elérő hiúztól, mert emberre nem támad.

Képtalálat a következőre: „hiúz”

A hiúz, akárcsak a többi őshonos nagyragadozó, az Európa erdősült tájait felépítő ökológiai rendszerek szerves részét képezik. Csúcsragadozóként élőhelyeik táplálékhálózatában fontos szerepet töltenek be, hiányuk a természeti rendszerek sérülékenységét nagymértékben növeli. Európában a hiúz populációinak nagy része több ország területén él, ezért a faj védelmének alapját a populációk szintjére helyezik. Hazánkban a kárpáti, szlovákiai állománytól független életképes populáció vélhetően nem maradna fenn. Így, a hiúz hazai természetvédelmi helyzete a Szlovákiával való együttműködés sikerességének függvénye.

A természetes visszatelepülés több évtizedes folyamatát napjainkban a dél-szlovákiai és észak-magyarországi közútfejlesztések élőhely-feldaraboló, illetve a faj területhasználatát akadályozó hatásai veszélyeztetik leginkább. Amennyiben a jelenlegi gyorsforgalmi úthálózat tervezett szakaszai nem létesülnek a nagyragadozók akadálytalan mozgását biztosító átjárók, illetve a számára megtelepedésre alkalmatlan, kevéssé erdősült vidékeken nem maradnak fenn összefüggő erdős élőhelyi folyosók, a hazánkban jelen lévő részpopuláció fennmaradása erősen kétséges.

A hiúz számára kedvező nagyobb, még kevéssé zavart erdőtömbök fennmaradását az e területeket érintő turizmus fejlesztése, a külterületi lakott területek aránynak növekedése, a terepi motoros sportok jelenléte fokozódó mértékben veszélyeztetik, de az erdőgazdálkodás hatásai (erdei élőhelyek homogenizálása, zavarása) sem hagyhatók figyelmen kívül. Mindezeken túl a visszatelepülő hiúzállomány hazai fennmaradását elsősorban az határozza meg, hogy a hiúz élőhelyein élő lakosság együtt akar-e vele élni. Ha a vidéki népesség és a vadásztársadalom kártevőként, vetélytársként vagy trófeaként tekint a fajra, a jogszabályi oltalom ellenére is nehéz lesz megvédeni a nálunk megjelenő néhány egyedet.

A hiúz fokozottan védett faj, azaz elejtése bűncselekménynek minősül, mégis illegális lelövése az a közvetlen veszély, melynek elhárítására a legnagyobb hangsúlyt kell helyezni. A hiúzzal foglalkozó vadbiológusok szerint a faj gazdasági kártétele hazánkban elhanyagolható. Ezzel egybevágnak a hiúzt az északkelet-nógrádi térségben már évtizedek óta észlelő vadászok tapasztalatai, melyek szerint a nagyvadállomány egyedszámában semmilyen változást nem lehet észlelni, amelyet a hiúznak tulajdoníthatnának. Természetesen, ahol a hiúz (vagy más nagyragadozó) megjelenik, védelmük biztosítása érdekében fontos, hogy minél tisztább képet kapjunk a nagyvadállományra és a vadászat sikerességére gyakorolt hatásukról. Jelenlegi ismereteink alapján a bükki vadállomány napi aktivitását sem a nagyragadozó, hanem alapvetően emberi hatások befolyásolják. Ennek további vizsgálata a vadászati jog gyakorlója és a nemzeti park igazgatóság együttműködésével, egymás szempontjainak megértésével vihető véghez és megfelelő megoldások keresésére is csak így van esély.

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a hiúz egyre több élőhelyét ismerjük, s igyekszünk minél többet megtudni róluk. Ebben nagy segítséget nyújtanak a mozgásérzékelős kameracsapdák, amik éjjel-nappal figyelik az élőhelyeket.  A faj mátrai, bükki, tarnavidéki vagy éppen nógrádi előfordulási helyén igyekszünk a helyi vadgazdálkodókat is bevonni a nagyragadozók észlelésébe, és az előkerülő információk kölcsönös megosztásába. Ebben a munkában számos vadgazdálkodó szívesen együttműködik igazgatóságunkkal, érdekes megfigyeléssel segítik munkánkat. Kollégáink a faj más élőhelyeit is folyamatosan figyelemmel kísérik. A Bükk területéről olykor hétheti, máskor havi rendszerességgel sikerül aktivitását észlelni.

Szerzők: Harmos Krisztián, Gombkötő Péter

Forrás: BNPI

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük