HIVATALOS! Magyarországon az afrikai sertéspestis – Erdőzúgás magazin

Ahogyan arról többször az Erdőzúgás Magazin is korábban beszámolt, akkor még nem hivatalos információk alapján, most hivatalossá vált. Az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban 2018. április 21-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzött hullát Heves megyéből szállították be vizsgálatra a hatósághoz. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket. A betegség emberre nem veszélyes, a sertéshús és húskészítmények továbbra is biztonsággal fogyaszthatóak! Az ASP azonban súlyos gazdasági károkat okozhat, ezért a járvány házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása érdekében kulcsfontosságú az állattartók jogkövető, felelős magatartása!

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján egy, a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznó hulla bizonyult ASP-vel fertőzöttnek szombaton. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.

A hatóság az ASP megállapítását követően minden előírt intézkedést haladéktalanul megtett. Kijelölte többek között a fertőzött, valamint a fertőzött területen belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltotta továbbá a társas vadászatok lebonyolítását, valamint az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte. Fontos, hogy a fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki. A továbbiakban az állategészségügyi hatóság szakemberei elvégzik a fertőzött területen tartott valamennyi házisertés állományban az állatok összeírását is. Ennek során azt is ellenőrizni fogják, hogy a sertéseket olyan módon tartják-e, amely megakadályozza a vaddisznókkal való érintkezést.

További fontos előírás, hogy a fertőzött területen található állattartó helyekről az Európai Unió más tagállamaiba vagy ún. harmadik országba nem lehet sertést szállítani, emellett egyéb esetekben is az állategészségügyi hatóság előzetes engedélyéhez kötött a kiszállítás. A megye teljes területén kiemelten fontos az elhullott vagy beteg sertéseknek az észleléstől számított 24 órán belüli bejelentése és ezen egyedek virológiai vizsgálata.

Az afrikai sertéspestis (ami nem azonos a sertéspestisként emlegetett klasszikus sertéspestissel) az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt abból adódik, hogy az ASP megjelenése miatt hosszú távú korlátozások léphetnek életbe mind az Európai Unión belüli, mind az exportkereskedelemre vonatkozóan. A betegség különös veszélye, hogy nemcsak fertőzött élő sertések, hanem az azokból előállított, a vírust tartalmazó termékek, valamint a vaddisznók mozgása révén is igen gyorsan továbbterjedhet. Ráadásul a vírus környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége igen nagy, hónapokig, bizonyos esetekben akár évekig is fertőzőképes marad.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékot („moslékot”) pedig soha ne adjunk a sertéseknek! Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük