Képes beszámoló a 25. FeHoVa második napjáról – Erdőzúgás magazin

Ahogyan kis Hazánkban sokan, szerkesztőségünk is nagy lelkesedéssel várta az idei FeHoVa kiállítást, amely talán a legnépszerűbb esemény az ország vadászai, horgászai, természetjárói körében.

Nem nyitásra érkeztünk, ekkor viszont már végeláthatatlan autósorok próbáltak a nem lévő parkolóhelyek felé araszolni. Egy-egy szerencsés próbálkozó 2500 Ft fejében az útmenti parkolóhelyeken ott tudta hagyni gépjárművét, mások a belsőbb parkolóhelyekre pályáztak. Az biztos, hogy aki tömegközlekedéssel érkezett a budapesti Hungexpo területére, jobban járt.

Amint beértünk a csarnokba, ismerős látvány fogadott. Megszámlálhatatlanul sok stand, milliónyi portéka, vadászati kellék, kés, fegyver, ruházat közül válogathattak az érdeklődők.

Ottjártunkkor kezdődött a színpadon a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesület bemutatója.

A bemutató után a lelkes érdeklődők személyesen is kérdezhettek, érdeklődhettek az egyesület standjánál és testközelből is megismerkedhettek a madarakkal.

A központi kiállítási részen hatalmas teret szenteltek Windisch-Graetz herceg trófeáinak

Valamint a Vajdahunyad várának rejtett kincseit és többek között egy Csergezán Pál emlékkiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők.

Ahogyan körbejártuk a kiállítást, találkoztunk Polt Péter legfőbb ügyésszel, de lencsevégre kaptuk gróf Károlyi József  urat is, a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás miniszteri biztosát is.

Számtalan élményben volt részünk, részt vettünk lézerpuskás vaddisznóhajtáson, megtekintettük az erdőgazdaságok standjait, kézbe vettünk fantasztikus fegyvereket, megcsodáltunk még fantasztikusabbakat. Kitöltöttünk egy rögtönzött KRESZ tesztet a BRFK jóvoltából és beültünk az új Lada 4×4-be is, de nekünk az már csak Niva marad.

Megnéztük a horgász csarnokot is, ahol – szokás szerint – közel nem volt akkora tolongás, mint a fegyveres, vadászati kiállítótérben. Az óriás akváriumnál természetesen műcsali-bemutatót tartottak.

Összességében magas színvonalú, érdekes és értékes kiállítást láthat, aki a hétvégén ellátogat a Hungexpora. Egyetlen csalódás, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy a díszvendég, Románia, standján egyetlen szó sem volt kiírva magyarul. Talán tekintettel egyrészt a Románia területén élő nagyszámú magyar lakosságra, valamint arra, hogy Magyarországon vendégként kaphattak lehetőséget a bemutatkozásra, igazán illendő, sőt, elvárható lett volna magyarul is kiírni…mindent.

De a rossz szájíz mellett a legfontosabb, így már biztosan tudjuk, hogy jó helyen jártunk, Chuck Norris is tiszteletét tette a kiállításon.

Fotók: Erdőzúgás Magazin

Forrás: http://erdozugasmagazin.hu/2018/02/16/kepes-beszamolo-25-fehova-masodik-napjarol/

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük