Kétszer annyi résztvevő, háromszoros adomány!

ótékonysági vadászatot tartottak december 27-én Kápolnásnyéken. Az Országos Magyar Vadászkamara Fejér megyei Területi Szervezete immáron 5. alkalommal rendezte meg az így már hagyományosnak mondható eseményt.

Jótékonysági vadászat Kápolnásnyéken (Fejér megye), 2017. december 27.
Jótékonysági vadászat Kápolnásnyéken (Fejér megye), 2017. december 27.

A karitatív akció célja az volt, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház gyermekosztályán működő Fejér Megye Gyermekeiért Alapítvány – a vadászok összefogásának eredményeképpen – 1 db non-invazív lélegeztetőgépet szerezhessen be, amelynek értéke hárommillió forint.

A vadászaton, amely idén első alkalommal három helyszínen zajlott, minden eddiginél többen vettek részt. A 116 vadász 13 megyéből érkezett, nem túlzás tehát országos eseményről beszélni. Az adomány mértéke a tavalyinak pont a háromszorosa. A kezdeményezés elindítása óta eltelt négy évben az adományokból vásárolt orvosi eszközök a kórház tájékoztatása szerint 3130 gyermek gyógyulásához járultak hozzá.

A jótékonysági vadászat fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke volt.

Forrás: https://www.omvk.hu/fejer/hir/ketszer-annyi-resztvevo-haromszoros-adomany

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük