Magyarországon is terjed a sertéspestis

Ahogyan arról az Erdőzúgás Magazin is korábban beszámolt, a Hír TV információi szerint is terjed Magyarországon a sertéspestis a vaddisznók között, de házisertéstelepeken is találtak fertőzött állatot.

Az ukrán–magyar határon nincs kerítés, semmi nem akadályozza a vadállatok mozgását. A szomszédos országban már kitört az afrikai sertéspestis, a vírust a vaddisznók terjesztik. Magyarországon annyi történt, hogy megtiltották a disznóhús behozatalát.

„A hivatalos verzió azt állítja, hogy a betegség nem kimutatható, de ott az életszerű megállapítás, amit a környező falvakban is mindenki tud, hogy van a betegség. A sertéspestis Spanyolországban és Grúziában már jelentős gazdasági károkat okozott, most Romániában, Ukrajnában vannak kényszervágások. A vírust sem gyógyszerrel, sem védőoltással nem lehet megállítani, és olyan ellenálló, hogy fagyasztott húskészítményekben még évekig fertőzőképes” – mondta Adorján Béla, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke.

 

 

A vadászoknak jelenteniük kellene a gyanús állatokat, csakhogy a többségük attól fél, hogy végül elrendelik a vaddisznóállomány jó részének kiirtását. Ezért ha találnak egy tetemet, inkább elássák.

„A vadásztársaságok kilencvenöt százaléka vaddisznóból él, és ez sajnos nagy érvágás lesz. A miénk fog működni, mert szarvas van, de majd elkezdenek majd veszekedni az emberek. A tagdíj is nőni fog, a vadkárok is. Van, ahol már száz vaddisznót ástak el” – nyilatkozta egy névtelenséget kérő férfi.

A Hír TV-nek nyilatkozó fehérgyarmati lakos szerint biztos, hogy már a nyáron pestis miatt kellett leölni 8000 házisertést egy helyi telepen. A Nébih ezt tagadta.

„Az én információim szerint 1200 darab sertésnél már a kiérkező állatorvos is egyértelműen megállapította a tünetek alapján az afrikai sertéspestis betegséget. Laikus emberek is látják, hogy az állatnak orrán-száján jön a vér, sok esetben a végbélnél is. Hitelen, gyors lefolyású betegségről van szó, összeesik az állat, és elpusztul” – mondta a férfi.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára is elismeri: egy országos járvány az ágazat csődjét jelenthetné. „2017-ben többször, legalább kétszer ellenőrzött az EU szakbizottsága. Rendkívüli alapossággal vizsgálták felül a magyar hatóság intézkedéseit, és mind a két alkalommal meg volt elégedve a szabályokkal” – jelentette ki Menczel Lászlóné.

Adorján Béla szerint csak idő kérdése, hogy komoly pusztítást végezzen a betegség. Az évekre szóló exporttilalomról nem is beszélve. „Ez az ágazatot teljes egészében padlóra küldené. Költségvetési pluszforrást kellene bevetni azért, hogy a lakosság élelmezésére megfelelő sertéshús álljon rendelkezésre” – mondta az ellenzéki politikus.

A jobbikos képviselő főleg a felelőtlen vadgazdálkodást hibáztatja, szerinte a hatóság, a gazdák és a vadászok egy része is igyekszik szőnyeg alá söpörni a problémát.

Magyarország évi 150-200 ezer tonna sertéshúst szállít uniós és ázsiai piacokra.

Forrás: http://erdozugasmagazin.hu/2018/02/03/magyarorszagon-terjed-sertespestis/

One comment

  1. Hogyne terjedne,már 1 éve jelen van!Tavaly tavasszal pont a Nyírerdő Zrt. egyik bekerített vadaskertje volt ahol minden disznót kilőttek pontosan az ASP miatt!Kelet-Magyarországon a NÉBIH hűtőkonténereket adott a vadásztársaságoknak ingyen és bérmentve mindennel felszerelve!Saját villanyórával amiket ők fizetnek!Egyéb kérdés? ?

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük