Rövid ismertető az afrikai sertéspestisről (ASP) és annak veszélyeiről.
Az ASP nagy ragályozó képességű, vírus okozta fertőző betegség, amely iránt Európában a házisertés és az európai vaddisznó fogékony. Afrikában a közönséges varacskosdisznó és egyéb vaddisznó fajok, valamint Ornithodoros nembe tartozó óvantagok (lágy kullancsok) játszanak szerepet a betegség fenntartásában. Európában az óvantagok ASP átvitelével kapcsolatos szerepéről még viszonylag kevés információ áll rendelkezésre.
A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag (vakcina) sem áll rendelkezésre. Az ASP vírusa iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.
Az ASP vírus az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet.
A betegség kórokozója:
Az ASP kórokozója vírusrendszertani értelemben az Asfarviridae család, Asfivirus nemzetségébe tartozó DNS vírus, amely a külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenálló. A fertőzött istállók /ólak és karámok padozatán, az alomszalmán, napfénytől védett helyen, heteken át fennmarad. A sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad.
Csak erélyes fertőtlenítőszerekkel pusztítható el, mert savas és lúgos közegben (pH 3,9 – 11,5 között) is megtartja fertőzőképességét. Az ASP vírusának különböző megbetegítő képességű törzsei léteznek és molekuláris biológiai vizsgáló módszerekkel legalább 22 genotípusa (I-XXII) különíthető el. A Kelet-Európában jelenleg cirkuláló és a hazai sertésállományt is veszélyeztető vírus a II-es genotípusba tartozik, megbetegítő képessége pedig kifejezett (azaz nagyon virulens).
A betegség terjedése:
A beteg sertések valamennyi váladékukkal (bélsárral, vizelettel, nyállal, orrváladékkal, ondóval, hüvely- és méhváladékkal) ürítik a vírust és ezáltal közvetlenül megfertőzik a velük érintkező társaikat. A sertéstartók, az állatgondozók, az állatfelvásárlók és a fertőzött állatok tartási helyén megforduló más személyek az említett váladékokkal szennyeződött lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel (villa, lapát, vödör, takarmányos kocsi stb.) szintén elhurcolhatják a betegség kórokozóját.Európában a keletről nyugat felé terjedő vírus nagyon virulens, ezért a házisertés és vaddisznó állományokban tömeges megbetegedéseket, valamint elhullásokat okoz.
A betegség fontosabb tünetei:
Az állat megfertőződésétől a betegségre gyanút keltő tünetek megjelenéséig terjedő lappangási idő 3-15 napközött változhat, de súlyos heveny megbetegedés esetén csupán 3-4 nap. A nagyon virulens vírustörzsek által okozott ASP az állat egy-két napi betegsége után elhullásra vezető túlheveny, vagy gyanút keltő tünetekkel járó és 5-10 napig tartó, de szintén elhullással végződő heveny kórformában is megnyilvánulhat. Túlheveny (peracut) esetben az állattartó csupán azt észleli, hogy sertései rövid ideig bágyadtak és étvágytalanok, majd váratlanul elpusztulnak. A vadászterületen nagyobb számban elhullva talált (különböző korcsoportba tartozó) vaddisznók felkeltik a túlheveny ASP gyanúját is.
A betegség heveny (acut) kórformájának házisertéseken megfigyelhető tünetei: étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, bizonytalan mozgás, magas láz (40,5-42 °C), test szerte vérzések a bőrön (különösen a füleken, a has alján, és a combokon), a bőr vöröses-lilás elszíneződése, hányás, véres-habos orrfolyás, vércsíkos, vagy véres hasmenés. A vemhes kocák elvetélhetnek. A betegségre gyanút keltő tünetek előfordulását és a sertés elhullását az állattartó köteles haladéktalanul bejelenteni az állatorvosnak. A magyarországi törvényi rendelkezéseknek megfelelően az állattartó akkor is köteles az állatorvost tájékoztatni, ha az ASP gyanúját ugyan nem észlelte, de állata megbetegedett.
Az állattartót érintő bejelentési kötelezettség az állatfelvásárlással és állatszállítással foglalkozókra, a vágóhidak üzemeltetőire, a vadaskertek, vadasparkok és vadfarmok tulajdonosaira is vonatkozik.
Forrás: NÉBIH