Nemzetközi díjat kapott az OMVK-val közös projekt

Az EU Natura 2000 díját odaítélő nemzetközi szakmai zsűri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) által koordinált „Partnerség a parlagi sasokat érintő mérgezések megszüntetéséért” című pályázatot hirdette ki győztesnek a „Természetvédelem” kategóriában induló 35 pályázat közül. A programban az Országos Magyar Vadászkamara is részt vett.

Helicon LIFE projekt 2012-2016
Helicon LIFE projekt 2012-2016

Így a díj négy éves történetében először ünnepelhetünk magyar győztest a díjazottak között. Az MME nemzetközi szervezete a BirdLife International bolgár, görög és spanyol partnerszervezetei további két kategóriában hozták el az első díjat.

A Natura 2000 díj a legsikeresebb európai természetmegőrzési projekteket jutalmazza, és felhívja a figyelmet Európa egyik kiemelkedő vívmányára, a védett területek Natura 2000 hálózatára. A 2018. évi Natura 2000 díj nyerteseit Karmenu Vella, a környezetpolitikáért, a tengerügyekért és a halászati politikáért felelős Európai Uniós biztos hirdette ki május 18-án Brüsszelben.

A parlagi sasok védelmét célzó program elmúlt hat évi munkájában az MME mellett a Hortobágyi, Bükki, és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságok, a Budapesti és Jászberényi Állat- és Növénykertek, az Országos Magyar Vadászkamara, a Nemzeti Nyomozóiroda és a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület vett részt. A résztvevők húsz magyarországi Natura 2000 területen és azok közelében lévő élőhelyeken akciókat szerveztek a jogellenes tevékenységek nyomon követésére, nyilvántartották az elpusztult példányokat, biztosították a fészkek háborítatlanságát. Emellett sikeres összefogást szerveztek a természetvédők, a vadászok, a rendőrség és az állatorvosok bevonásával a bűncselekmények visszaszorítása érdekében. A projekt elindítása óta a mérgezéses esetek száma jelentősen lecsökkent, amellyel párhuzamosan a parlagi sasok hazai költőállománya közel egyharmadával megnőtt a projekt utolsó éveiben.

A zsűri indoklását bemutató Daniel Calleja Crespo, az Európai Bizottság környezetvédelmi vezérigazgatója, három szempontot emelt ki, amellyel a magyar projekt kiemelkedett az egyébként rendkívül erős nemzetközi mezőnyből: „Egyrészt a projekt az Európai Unió egyik kiemelten veszélyeztetett ragadozómadár-fajának a megőrzését célozta. A projekt eredményeképpen a magyar parlagisas-állomány 150-ről 200 pár fölé emelkedhetett, ami egyben az Európai Unió egész állományának 25%-os növekedését is jelentette. Ez már önmagában is kivételes eredmény. Másrészt a projekt az egész Európában komoly gondot jelentő illegális mérgezések ellen lépett fel, mégpedig egy olyan széles partnerség keretében, amelyben számos civil és állami szereplő dolgozott együtt a közös cél érdekében. Harmadrészt a zsűri díjazta azt is, hogy a projektet a közelmúltban sikerült más országokra is kiterjeszteni, így a kidolgozott módszerek Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Szerbiában és Magyarország új területein is elő fogják segíteni a probléma kezelését.”

A díjátadó ünnepségen az MME részéről Horváth Márton, a projekt vezetője vehette át a díjat, aki kiemelte, hogy: „A projekt sikerét elsősorban a széleskörű partnerség tette lehetővé, amelyben először fordult elő Magyarországon, hogy nem csak a civil ás állami természetvédelmi szervezetek dolgoztak együtt egy közös célért, de sikerült a vadászati és rendőrségi szervezeteket is bevonni. Ez a díj nagyban fogja segíteni, hogy a megkezdett munkát folytatni tudjuk, hiszen ez hatalmas motiváció valamennyi kolléga számára, aki a projektben dolgozott.”

Az MME a BirdLife International nemzetközi madárvédelmi hálózat tagja, amely hálózat két további partnerszervezete is díjban részesült. A bolgár és görög BirdLife partnerek dögkeselyű-védelmi projektje a „Határon átnyúló együttműködés”, míg a spanyol BirdLife Natura 2000 projektje a „Kommunikáció” kategóriában aratott győzelmet. A „Társadalmi-gazdasági előnyök” kategóriában az észt gyepterületek védelmét célzó projekt, míg az „Érdekek összehangolása” kategóriában egy görög medve-védelmi projekt nyert. Az „Uniós polgárok különdíját” a legtöbb közönségszavazat alapján portugál „Természet iskolája” projekt nyerte.

Kapcsolat:

Dr. Horváth Márton, projektvezető (horvath.marton@mme.hu, +36-30-525-4071)

HELICON LIFE projekt (LIFE10NAT/HU/019): www.imperialeagle.hu

PannonEagle LIFE projekt (LIFE15NAT/HU/902): www.imperialeagle.eu

Háttér

Az egész Európára kiterjedő Natura 2000 hálózat 27 500 védett helyszínből áll, melyek együttvéve az EU szárazföldi területeinek 18%-át, tengeri területeinek pedig 7%-át teszik ki. A természet védelmét a fenntartható földhasználattal és gazdasági tevékenységgel ötvöző kezdeményezés célja Európa természeti örökségének védelme és megerősítése, biztosítva a legértékesebb és legveszélyeztetettebb európai fajok hosszú távú túlélését.

További információk:

Díjátadó ünnepség video közvetítése (angolul, a magyar projekt bejelentése 4:00-tól)

A nyertes projektet és a díjátadót bemutató válogatott fotók

A nyertes projekt rövid bemutatása (angolul)

A nyertes projekt összefoglaló jelentése (magyarul)

A nyertes projekt összefoglaló filmje (magyarul angol felirattal)

A díjátadó ünnepségen készült összes hivatalos fotó

A Natura 2000 díj hivatalos honlapja

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük