Oktatási Központ nyílt Fejér megyében – OMVK

Az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezetének Székesfehérvári Oktatási Központ Fejlesztési Projekt átadó ünnepségének megtartására került sor 2019. december 11-én, a szervezet új, Zámoly utcai épületében.

A „Ismerd meg a vadászokat program” keretében megvalósult fejlesztéshez a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás „Egy a Természettel” Nonpropfit Kft. is hozzájárult 7.5 millió forint támogatással.

A megvalósult projekt azt a célt szolgálja, hogy minél több gyermek látogassa az oktatási központot és a kiscsoportos képzéssel megismertessük a természeti környezetünket, az abban élő növény -és állat fajokot, azok kölcsönös egymásra hatását. A tudással közelebb kerülhetnek az igazsághoz, ami fontos a változó környezethez való igazodáshoz az emberi élet harmonikus működéséhez – hangsúlyozta köszöntőjében a szervezet elnöke, Méhes Lajos. Az elnök hozzátette, hogy olyan szemléltetőeszközök, mint Prihoda Judit festőművész alkotása és Lengyel Imre preparátor diorámája járulnak hozzá az állat és növényvilág széleskörű bemutatásához.

A közgyűlés alelnöke, Pálffy Károly kiemelte, büszkeség tölti el, hogy Fejér megyében, Székesfehérváron valósulhatott meg elsőként az országban ez az oktatási központ. Ezzel az intézménnyel nem csak a Fejér megyei vadászok gazdagodtak, hanem a városban élő gyermekek oktatási palettája is. A gyermekek nevelése és oktatása, a természetközeliség széleskörű megismertetése kiemelten fontos, hiszen a társadalom hozzáállása, érdeklődése is a gyermekeken keresztül alakítható a legjobban.

A projekt elkészüléséről, annak oktatási elmeiről tájékoztatta a hallgatóságot Pechtol Lajos, a szervezet titkára, aki hangsúlyozta, hogy az oktatás térítésmentes, minden iskoláskorú gyermeknek, akár osztályfőnöki óra, környezetismeret óra keretében. Tájékoztatóját követően hivatalosan is átadta az elkészült oktatási központot.

Prihoda Judit festőművész elmesélte a projekt elkészülésének mozzanatait, egyes elemek – szalonka, bagoly, dolmányos varjú, szarka, szajkó stb…, valamint egy a Hold és a csillagok fénye által megvilágított – gímszarvas bika és tehenek –  erdei jelnet – pontos elkészülésének lépéseit.

A festőművész és Lengyel Imre preparátor műveit „életre keltette” Wallendums Péter, a Vadászlap főszerkesztője, aki különböző eszközök segítségével mutatta be az ábrázol állatok hangjait, színes és hasznos információkkal kiegészítve bemutatóját.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük