Orvvadászok Büssüben – OMVK

Orvvadászokat fogtak el helyi vadászok segítségével az Igali Rendőrőrs egyenruhásai Büssü határában december 29-én.

Három büssüi lakos 4 agárral éppen akkor fogatott meg egy ôzbakot amikor a Kerekesmenti vadásztársaság két tagja  egyéni apróvadvadászaton vett részt a falutól mintegy 500 m-re. Az őz kétségbeesett sírására és gazdáik buzdító kiabálására lettek figyelmesek, így azonnal hívták a rendőröket. A kutyák az őzet elevenen tépték szét, a helyszínre érkező hivatásos vadász szerint az őznek nyílt mellső lábszártörése mellett számtalan harapott tépett sebe keletkezett, valamint belső sérülései voltak, amelyek miatt haláltusájában kiadott vészsirámát hallották meg a vadászok.
A társaság képviselője elmondta, hogy Büssü környékén aggasztó állapotokat tapasztalnak évek óta, az illegális agarászat, a fa-, és terménylopások mindennaposak, a mező-, erdő-, és vadgazdálkodás ellehetetlenedett, a közbiztonság kritikán aluli. Elmonta, hogy akár mennyi vadat űző kutyát ejtenek is el a környékbeli társaságok területein, újabbak teremnek helyettük. A kutyák oltatlanok, chippel el nem látottak, az önkormányzatot a kérdés hidegen hagyja. Az elkövetők sokszor ismertek, de jövedelemmel nem rendelkeznek, nemegyszer kiskorúak, nehezen vonhatók felelősségre. Egyes terúletrészeken a vadászati berendezéseket kameravédelemmel kellett ellátni, mert azokat is ellopták. Előrevetítette, hogy a környező társaságokkal együtt a Somogy megyei Rendőrfőkapitányságtól fognak rendkívüli segítséget kérni az elborzasztó állapotok felszámolására.
A sértett vadásztársaság képviselője orvvadászat és állatkínzás miatt teszi meg a feljelentést a Kaposvári Rendőrkapitányságon.

omvk somogy

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük