Orvvadászok garázdálkodtak Vas megyében

Ismét elloptak az orvvadászok egy nagy értékű szarvasbikát, az sem zavarta a tolvajokat, hogy a környéken vadászat folyik. A rendőrség ebben az ügyben is nyomoz.

Vasárnap hajnalban megismétlődött az, ami három hete a körmendi vadásznap előtt. Ahogyan akkor is, most is egy 10–11 kiló trófeasúlyú szarvasbikát lőttek ki és loptak el, csak ezúttal nem a Döröske melletti erdőben, hanem Szeleste közelében, nem messze az M86-os úttól. Gagyi István, az OMVK Vas megyei elnöke elmondta, az ügyben – akárcsak múltkor – most is feljelentést tettek, a rendőrség elvégezte a helyszínelést, folyik nyomozás. A kamara elnöke hangsúlyozta, korábban a megyében nem nagyon volt jellemző az orvvadászat, különösen nem azokon a területeken, ahol a mostani esetek történtek.

A vasárnapi lopás annyiban különbözik a múltkoritól, hogy míg ott a trófea mellett a szarvas húsát is elvitték, most „csak” a trófeára ment a tolvaj, vagy inkább tolvajok, mert a gyanú szerint az elkövetők többen lehettek, valószínűleg egy összeszokott csapatról van szó.

Gagyi István elmondta, szinte biztos, hogy olyanok követték el a lopást, akiknek a terület nem volt teljesen ismeretlen. Most, amikor szarvasbőgés van, a bikák általában egy adott helyre húzódnak, onnan nemigen mozdulnak, vigyázzák a 10–12 szarvastehénből álló háremüket. Az orvvadászok ezt figyelhették ki a most áldozatul esett bikánál is, és valószínűleg egy éjjellátóval felszerelt puskával lőtték ki az állatot, majd gyalog mentek a trófeáért. Az egész művelet mindössze pár percig tarthatott. Azt, hogy az orvvadászok a területre már nem autóval mentek, a nyomokból lehet tudni, a több mint húszkilós fejet kézben vitték el a tetthelyről – ezt már Komáromi Dezső, a vadászterület bérlője mondta, aki megtalálta a tetemet.

– Vasárnap hajnalban vadászat volt a területen, többen is kint voltunk, és hajnali 5.40-kor hallottuk is a lövést. Mivel vadászat volt, először nem gyanakodtunk, azt gondoltuk, egyik társunk lőtt. Másfél órával később derült ki, hogy a lövés nem tőlünk származott, amikor ugyanis ment haza az egyik vadász, a főútról észrevette a rengeteg hollót az erdő melletti tisztáson, kérte, nézzük meg, mi van ott. Így találtuk meg a szarvas megcsonkított tetemét. A fejet majdnem szabályosan választották el a törzstől, mindössze egy csigolyát tévedett, aki vágott, de ez betudható a sietségnek.

Valószínűleg a sietség az oka annak is, hogy a zsigereléssel ezúttal nem vesződtek a tolvajok, a húsát otthagyták. Igaz, a bőgő bika húsának elég erős a szaga, az más kérdés, hogy pácolással sokat lehet javítani rajta – ám aki értékesíteni akarja, az amúgy sem törődik ezzel.

Az állatot egyébként mindenképpen kilőtték volna, a vadásztársaság hétfő estére nézte ki egy vendégvadásznak a trófeát. Azzal, hogy ez meghiúsult, nagyjából kétmillió forintos kára keletkezett a társaságnak.

A kamara elnöke attól tart, a jövőben megszaporodhatnak a hasonló esetek, mivel januártól Ausztriában engedélyezett a hangtompító használata, az idős vadászok hallásának megóvása érdekében. Csakhogy egy külföldről könnyedén beszerzett hangtompítóval az orvvadászok esélyei jelentősen megnőnek.

Hozzátette: nagy merészségre vall, hogy szarvasvadászat közben lopták el a vadat, ilyenkor tele vannak az erdők vadászokkal, akik minden gyanús mozgásra nagyon figyelnek. Gagyi István bízik benne, hogy az elkövetőket mielőbb elfogja a rendőrség, mivel a hazai vadállomány komoly nemzetgazdasági értéket képvisel, nem szabad hagyni, hogy vadorzók kezére jusson.

De sajnos nem csak velük van baj, Komáromi Dezső aggasztónak nevezte azt is, hogy sokan – anélkül, hogy az adott vadásztársasággal egyeztetnének – terepszínű ruhában, magukat álcázva járják az erdőt, és így fotózzák és videózzák, zavarják a vadat, ami most, vadászat idején különösen veszélyes.

vaol.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük