Őzek élnek a főváros III. kerületében, az egykori Óbudai Gázgyár területén, az index.hu olvasói levélben érkezett információkat adott közre.

“A csatolt képet pár órája lőttem az Óbudai Gázgyár nemrég alaposan lerombolt részén, annak is a Duna felőli szélén, a vasúti töltés felé.

A Hamvas Béla sétányon álldogálva pillantottuk meg az őzet, ahogy békésen sétálgat a kerítésen túl. Elképzelésünk sincs, hogy kerülhetett a bekerített részre, de előbb-utóbb valahol biztosan ki is jut. Az állat egyébként egyáltalán nem volt félős, de egy idő után felhagytunk a követésével a koromsötétben.

Nem tudjuk ilyenkor mi a teendő, gondoltuk hátha valaki igen. Elég nagy forgalmú utak vannak errefelé, de a bekerített részen talán be lehet fogni. Reméljük addig nem okoz bajt sem másoknak, sem magának”

– írta olvasónk, Andris.

Időközben egy olvasónk azt írta: “2014 – ben dolgoztam a Graphisoft Parkban. Mellette a Gázgyár területén az őz már akkor is ott volt, egy árvíz alkalmával vetődött partra, azért van kerítésen belül. Körbe van zárva mert mind építési terület. Szelíd, többször is lefényképeztem”.

Felmerül persze a kérdés, hogy valóban ugyanazt az őzt fotózták-e ma este ott, de kollégám, Ferenc, valami egészen más ötletet is felvetett:

„Ott egy ilyen titkos őzlyuk-átjáró egy másik galaxisba”.

Frissítés: Közben újabb levelet kaptunk, Zsuzsi azt írja, “az őzek – feltehetőleg többen is – valóban a gázgyár területén élnek. Mi is láttunk a nyáron egy fiatalt, elég barátságosak. A területileg illetékes vadásztársasággal is beszéltünk, azt mondták az a legjobb nekik, ha hagyják őket békében élni ott, a befogás rizikós, ahogy a repatriálásuk is”.

Egy fotót is kaptunk Zsuzsitól:

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük