Sümegi trófeamustra: négy társaság büszkeségei

Október 4-én kilencedik alkalommal szervezték meg Sümegen négy vadásztársaság trófeaszemléjét. A Marcal forrásvidéke kiemelkedően teljesített idén, a Sümegi Kinizsi Vt. három aranyérmes bírálattal is dicsekedhet. Ám megyei szinten is büszkék lehetünk: új rekord született!

10,61 kg (213,54 CIC) – Darnay Kálmán Vt., aranyérem

Ismét a Kisfaludy vendégház udvara adott otthont négy környékbeli vadásztársaság trófeaszemléjének (Darnay Kálmán Vt,. Sümegi Kinizsi Vt., Fehérkő Sümeg Vt. Marcal-Völgye Vt.).

Papp László vadászati főfelügyelő a helyszínen elmondta, megyei szinten az eddig elbírált trófeák száma gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, de jobb az érmes arány.

– Az idei kimondottan jó felrakású év volt, jó fajsúlyú trófeákat produkáltak a bikák. Ez persze néhány esetben be is csapta a kísérőket, ezért minimális szinten több a hibás kilövés, de ez még mindig azon a határon belül van, ami szakmailag elfogadható. Ezen a tájon, a Marcal forrásvidékén, ahol ez a négy társaság működik, jelentősen jobb a trófeák súlya a megyeátlagánál. Amíg megyeszinten 55–57 százalékos, itt 77 százalékos érmes arányt hoztak összes – mutatott rá Papp László.

Kitért arra is, hogy idén a bőgés ideje alatt a körülmények is rendkívül optimálisak voltak, hiszen nem esett az eső – így lehetet vadásztatni –, nem volt aszály, ami miatt elvándorolt volna a vad egyes területrészekről, és kellően hűvös volt, ami stimulálta a bőgést. Vagyis minden környezeti faktor adott volt ahhoz, hogy jó eredményt sikerüljön elérni.

– Az egyetlen szűkebb keresztmetszet a vendégek száma volt. Ez sajnos megyénk több gazdálkodójánál is problémaként merült fel – tette hozzá.

– Azt is láthatjuk, hogy ugyanolyan felelősséggel állnak a helyi gazdálkodók a szarvasgazdálkodáshoz, mint a korábbi években. A jelenlegi szarvasállományt mindenképpen csökkenteni kell, mivel az általuk okozott károk mértéke több helyen kezd kritikussá válni. Ám ha megmarad ez a szakmai hozzáállás, és az felelősségérzettel is párosul, akkor egy még inkább minőségi állomány létrejötte felé tudunk elmozdulni.

A négy társaság által lebíráltatott 62 trófeából 4 aranyérmes, ebből hárommal a Sümegi Kinizsi Vt. büszkélkedhet.

A Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke a megyei vadgazdálkodási tevékenységet értékelve úgy fogalmazott: már az őzbakvadászatokat követően is egyértelműen látszott, hogy az itteni tásaságok jó populációkkal rendelkeznek és jó minőségű trófeát hordozó egyedeket ejtettek el mind a minőséget, mind a mennyiséget illetően.

– Ezután következett a szarvasvadászat. Sokat kellett tenniük a vadgazdálkodóknak azért, hogy meg tudják teremteni a szeptemberi vadászat sikerének alapjait. Példaértékű, amit az állami erdőgazdaságok esetében tapasztalhattunk. A szakmai munka kiválóan megmutatkozott az elért eredményeken – mutatott rá Pap Gyula.

– Nagyon jó korosztályos kilövések voltak, elsősorban a selejt egyedeket ejtették el. Mindemellett büszkék lehetünk arra is, hogy új megyei rekord született: a Bakonyerdő Zrt. területén egy 13,76 kilogrammos trófeájú gímbikát hoztak terítékre. Persze a sümegi régiónak idén sincs oka szégyenkezni! Egy izgalmas mustrát láthattak az érdeklődők, a trófeák mind a mennyiséget, mind a minőséget és a korosztályt tekintve is kiemelkedők. Az itteni vadgazdálkodók a kiváló szakmai munka a gyümölcsét élvezhetik.

omvk.hu/veszprem
Fotók: Mizsei Bernadett

ARANYÉRMES TRÓFEÁK

11,53 kg (216,07 CIC) – Sümegi Kinizsi Vt.

10,12 kg 210,08 CIC – Sümegi Kinizsi Vt.

11,23 kg (221,22 CIC) – Sümegi Kinizsi Vt.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük