8×56-os keresők tesztje – tavcso.hu

Már régebben tervben volt egy összehasonlító tesztelés a 8×56-os keresőkről, így kapóra jött a Tóth Attila László által szervezett negyedik szombathelyi távcsöves találkozó 2014. július 12-én. A szombathelyi tesztelést július végén a tarjáni távcsöves táborban folytattuk, mindkét helyszínen gyakorlott vadászok és távcsőhöz értő, sokat tapasztalt személyek értékeltek. Minden távcsőről minimum tucatnyi osztályozás készült, így valamelyest objektív képet kaphatunk a tesztelésben szereplő keresőkről. Sajnos néhány modell kimaradt a listából, ami úgy alakult ki, hogy milyen távcsövek voltak éppen elérhetőek (a BTC bemutató távcsövei, illetve néhányat kölcsön kaptunk a Beo-Pa cégtől, és a résztvevők is hozták a sajátjukat). Ennek ellenére a manapság elterjedt távcsőmárkák többsége képviselte magát. Osztályozni 1-től 5-ig lehetett az egyes tulajdonságokat.

8×56-ost esti használatra vesz az ember, így valós képet szürkületben lehet kapni róluk, a távcsőüzletben kipróbálva csak a nappali benyomás dönthet. A vadászt pedig legfőképpen a szürkületi teljesítmény érdekli, erről pedig elég sok félinformáció és félre informálás található a weben. A teszt a szürkületi értékre volt kihegyezve, ahogy sötétedett a táj, az erdő sűrűjében kerestünk alig észrevehető tereptárgyakat. A távcsöveket pedig felváltva teszteltük, egymáshoz viszonyítva mit mutatnak. Igaz hogy Szombathelyen erős hold volt, de belenézve az erdő sűrűjébe a szürkületi érték összehasonlíthatóvá vált.

Mivel csak az azonos méretű távcsövek hasonlíthatók össze, ezért nem szerepel a listán pl. 10x-es nagyítású vagy 63 mm-es átmérőjű. Az hogy a nagyobb nagyítás vagy más átmérőnek milyen hatása van a teljesítményre, egy másik teszt célja lehet. Nagyon érdekes volt ennyi 8×56-ost egymás mellett látni, és bebizonyosodott hogy az ár nem mindig tükrözi a minőséget. Illetve az is kiderült, hogy ha egy adott optikai kategóriában egy távcső valahogyan teljesít, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy másikban is ugyan olyan (jó) lesz-e.

A vizsgált tulajdonságok:

Ergonómiai kialakítás: Két nagy csoportra oszthatók a keresők, a porro és a tetőélprizmás változatra. A tesztben szereplő távcsövek közül csak a Delta Titanium szerepelt két porro prizmás keresővel, minden más távcsövet tetőélprizmával szereltek. A porro prizmák kisebb fényelnyelése és egyszerűbb felépítése a távcsövek ergonómiai eredményében is jelentkezett. Sokan a klasszikus vonalat képviselő porro távcsöveket részesítik előnyben kis súlyuk miatt, igaz a szélességük nagyobb. A porro távcsövek a frontlencsék nagyobb távolsága miatt erősebb 3D képet adnak, nagyobb távolságban is élvezhetjük velük a térlátás előnyét.

A tetőélprizmás távcsövek közül a legdrágább modellek mind testesek és hosszúak voltak, ez a súlyukon is meglátszott. A klasszikus tömzsi Swarovski formát követi a prémiumkategóriás Meopta Meostar és Zeiss Conquest távcső is, míg a középkategóriás Nikon Monarch és Minox BR távcső formája sokkal tagoltabb. Többekben felmerült hogy a Delta 8×56 ROH olyan kicsi és könnyű hogy még cserkelő távcsőnek is használható.

Érdekes megoldás a Yukon Point kialakítása, ez sokaknak tetszetős: kínai gyártmány ellenére a Belorusz Yukon cég egy „oroszos” robosztus gumiházat tervezett, ettől strapabírónak tűnik. Optikája viszont megegyezik a 8×56-os Minox BV és Lacerta 8x56s keresővel (ez utóbbi a BTC-ben kifutó modell). Annak ellenére hogy az optika ugyan az, a bevonatokban lehet különbség, így teljesítményük sem biztos hogy megegyezik!

Színezés, kontrasztosság: Nem meglepő, hogy a Delta ED lencsével szerelt távcsöve mutatta legkisebb színi hibát, ebben gyakorlatilag összemérhető a csúcsmodell Swaro SLC-vel. Az alacsony színi hiba a képélességben is megmutatkozik, hiszen a kontrasztot legnagyobb mértékben a színi hiba csökkenti. A középkategória távcsövei között színezésben a Titaniumok a Nikon Monarch 5-nél is jobban teljesítettek, összemérhetők a Zeiss-el és a Meoptával. A Yukon Point ebben a kategóriában a leggyengébb volt. Meglepetés volt az új 8×56-os Minox BL teljesítménye, amely megközelítette a jóval drágább Zeiss Conquest HD keresőt. Ez egy nagyon jól sikerült darab.

Párnatorzítás: ez minden távcsőnél megfigyelhető volt, legkevésbé a Swarovski SLC-nél érzékelhető. Ebben a kategóriában a Zeiss Conquest és a Minox BL meglepően gyengébb volt, és a Meopta sem állta a sarat. Valószínűleg a nagy látómező és a kis színi hiba oltárán az optikai tervezők feláldozták a párnatorzítást és ezt az értéket nagyra engedték. Ebben a katgóriában a Delták sem jeleskedtek, talán a széltorzításban látjuk a leggyengébb eredményeket. Ez vadászat során igazából nem zavaró, szürkületben észre sem veszi az ember, de egyéni preferenciákban nagy különbségek lehetnek természetesen.

Látómező: a betekintés kényelmét és a könnyen áttekinthető látómezőt értékelték a részt vevők. Itt a gyári értékektől látványos eltérést nem tapasztaltunk, de műszerrel nem is mértük meg a gyári értékeket.

Szürkületi érték: A táblázatban a kapott szürkületi teljesítmény alapján tettük sorrendbe a keresőket, hiszen ez érdekelheti legjobban a vadászokat, egy 8×56-ost általában szürkületi (éjszakai) használatra választják. Az értékelések hangsúlyozottan szubjektívek, ezért néhány tizednyi különbséget nehéz sorrendiségre változtatni, azonban három nagy csoport megfigyelhető a tesztelt keresők között.

Az abszolút győztes és etalonnak számít a Swarovski SLC. Ezt a távcsövet mindenki a legmagasabb 5-ös pontszámmal jutalmazta. A Swarovski alatti „csúcstámadó” kategóriába 4,5 fölötti pontszámmal a Meostar és a jóval olcsóbb Delta Titanium porroprizmás változata jutott be. Az olcsó Delta eredménye nem meglepő, hiszen a gyártó az üveganyagokkal és a bevonatokkal a fényáteresztés megnövelését maximalizálta, talán kissé háttérbe szorítva más optikai tulajdonságoknak való megfelelést (mint pl. nagy látómező, alacsony párnatorzítás). A táblázatban nem szerepel a Zeiss Conquest 8×56-osa, mivel a tesztelés során valamiért kevesen értékelték, de a kevés eredmény alapján ebben a csoportban a helye.

A középkategória távcsövei a 4-4,5 közötti eredménnyel büszkélkedő távcsövek, ezek közül is kiemelkedett a Minox új BL távcsöve. Nagyon szép rajzolatú, kellemes műszer, és a szürkületben is jól teljesített. Kicsit lemaradva következett a Nikon Monarch 5-öse, illetve két Delta: az ED lencsés és a tetőélprizmás ROH változat.

A 4-es alatti osztályzatot kapott a szürkületi érték a régebbi Nikon Monarch, a Minox BV és a Yukon Point. E két utóbbi hasonló eredménye nem meglepő, hiszen optikailag ugyanaz a kínai modell más-más köntösben.

Fókuszálás: Itt nagy különbségeket nem láttunk, minden távcső minimum 4-es osztályozást kapott.

Dioptria állíthatósága: nagy különbség nincs a távcsövek között és a tesztelők között sem volt extrém dioptriás szemmel rendelkező.

Közelfókusz: ez az érték azok számára jelenthet szempontot a választásnál, akik 5 méternél közelebbre szeretnének fókuszálni. A 4-es szintet minden távcső megütötte.

Ár/érték arányt nehéz számolni, mindenkinek magának kell eldönteni, hogy mi a fontos, mit enged meg a pénztárcája. Nappali használatnál a színezés, színi hiba, kontrasztosság, széltorzítás alapján választhatunk, míg szürkületi/éjszakai használatnál a fő szempont a szürkületi érték, látómező, jó fókuszálhatóság.

Összességében a prémium kategóriában minden féle optikai teljesítményt figyelembe véve a Swarovski SLC nyert, a hozzá hasonló prémium árú Zeiss Conquest HD, Nikon Monarch 5 és a Meopta Meostar le volt maradva. A középkategóriából viszont jól vizsgázott a német gyártmányú Minox BL és a Delta Titanium, alulról felzárkózva az előbbi csoporthoz. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tesztelők szubjektivitását. Aki körültekintően akar távcsövet vásárolni, üzletünkben a nappali teszt mellet a szürkületi szimulátorunkban éjszakai körülmények között is összevetheti a fenti típusokat. És még sok más fajtát is.

Swarov- ski SLC Meopta Meostar Delta Tita- nium porro Minox BL Nikon Mo- narch 5 Delta Titanium ED Delta Titanium ROH Nikon Monarch Yukon Point Minox BV
Ergonómiai kialakítás 4,83 4,59 4,50 4,38 4,18 4,08 4,75 4,19 3,79 4,50
Szemtávolság állíthatósága 4,92 4,64 4,50 4,25 4,27 4,46 4,83 4,25 3,79 4,50
Színezés, színi hiba 4,83 4,36 4,59 4,46 4,27 4,75 4,32 4,31 3,33 4,04
Kontrasztosság, képélesség 5,00 4,64 4,77 4,71 4,55 4,67 4,21 4,38 3,38 3,96
Párnatorzítás 4,42 4,05 4,00 4,21 4,05 3,67 3,79 3,69 3,63 3,75
Látómező 5,00 4,50 4,27 4,13 3,91 4,17 3,83 3,94 4,08 4,04
Szürkületi érték 5,00 4,64 4,64 4,39 4,33 4,31 4,25 3,94 3,75 3,56
Fókuszálhatóság 4,83 4,77 3,91 4,92 4,95 4,17 4,67 4,44 4,21 4,42
Dioptria állíthatósága 4,67 4,27 4,18 4,58 4,18 4,17 4,71 4,25 3,96 4,25
Közelfókusz 4,92 5,00 4,09 4,50 4,41 4,54 4,88 4,63 4,29 4,21

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük