Agancsgyűjtés – csak engedéllyel! – OMVK

A gímbikák többsége februárban és márciusban veti le fejdíszét, ami ezekben a hetekben szinte vonzza az agancsgyűjtőket az erdőkbe. Tudni kell azonban, hogy ez a tevékenység a hatályos jogszabályok szerint csak az adott terület vadászatra jogosultjának írásbeli hozzájárulásával történhet – tájékoztat honlapján az Országos Magyar Vadászati Védegylet.

E nélkül a Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint lopás, emellett bizonyos esetekben több százezer forintos vadvédelmi bírság is kiszabható érte a Vadgazdálkodási törvény értelmében. Sőt megvalósulhat a szintén Btk. szerinti, börtönnel is sújtható állatkínzás is. Az illegálisan gyűjtött agancs felvásárlása orgazdaság.

Illegálisan gyűjtött agancsok. Fotó: police.hu

Mindezen túl pedig a vadállomány zavarása miatt a télen nagyobb – akár több száz egyedből álló – csapatokba verődő szarvasok nappal is aktívak lehetnek, ami fokozott balesetveszélyhez vezet, ha a meghajtott csapat közúton is átvág menekülés közben.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete, nyomatékosan kéri az erdőjárókat és az agancsgyűjtés iránt érdeklődőket, hogy a magyar szarvasállomány, a vadgazdálkodók és saját maguk érdekében feltétlenül vegyék figyelembe a leírtakat illetve a vonatkozó jogszabályi hátteret!

Részletek és jogszabályi háttér a Védegylet honlapján, ide kattintva.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük