Milliárdos kárt okozhat hazánknak a sertéspestis – videó

Kína és Japán sertéshús-beviteli tilalmat rendelt el amiatt, hogy Magyarországon is felütötte a fejét az afrikai sertéspestis, annak ellenére, hogy ez a betegség nem ártalmas az emberek egészségére. Csak ennek a két országnak az embargója több mint 10 milliárd forint kárt okozhat. A Nébih máris szigorú óvintézkedéseket rendelt el. A vadászok a múlt héten találtak egy elhullott vaddisznót a Mátra aljában, amely fertőzött volt.

Képtalálat a következőre: „sertéspestis tilalom”

 A Mátraalján, Gyöngyössolymos közelében találtak rá a vadászok egy elhullott vaddisznóra. Az állat tetemét azóta már megvizsgálták, és kimutatták benne az afrikai sertéspestis kórokozóját.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnal megtiltotta, hogy a fertőzött területről élő állatot vagy vaddisznóhúst vigyenek ki. Emellett azonnal elkezdték ellenőrizni a házisertés-tartókat, hogy betartják-e az ilyenkor szokásos szigorú előírásokat. Így például nem lehet moslékkal etetni az állatokat, és azok semmilyen körülmények között nem érintkezhetnek vaddisznókkal.

Szigorú intézkedéseket vezetnek be a sertéstelepeken

Az ország másik szegletében a zalaszentiváni sertéshizlalóban már kifüggesztették a veszélyes kórokozóval kapcsolatos tudnivalókat és tennivalókat. A telepen azt mondták: nem bíznak semmit a véletlenre, már most szigorú intézkedéseket vezettek be.

„Folyamatos a fertőtlenítés, a belépő, kilépő járművek fertőtlenítése. A dolgozók öltözetét folyamatosan cserélik. Hatékony a telep védelme az állatbiztos kerítéssel” – magyarázta Novák Tibor, a zalaszentiváni sertéstelep inszeminátora az M1 Híradónak.

Képtalálat a következőre: „sertéspestis”

A fertőzött területen kötelező a vágás

A betegség emberre nem jelent ugyan veszélyt, de ahol megjelenik, a sertések csaknem 100 százaléka biztosan elhullik. A fertőzött területeken az egészséges állatokat is le kell vágni. Nagy veszteséget jelent az is, hogy a betegség megjelenését követően több ország azonnali húsbehozatali tilalmat rendelt el.

„Sajnos a vaddisznóban való megjelenést követően számos ázsiai ország korlátozza a kereskedelmet, így Kína, Japán is bejelentette, hogy Magyarországról nem fogad sertéshúst, húskészítményt. Természetesen megkezdtük a tárgyalásokat, a levelezést ezekkel az országokkal az estleges regionalizáció érdekében” – mondta az országos főállatorvos, Bognár Lajos.

Képtalálat a következőre: „sertéspestis tilalom”

Milliárdos kárt okoz a sertéspestis

Vagyis, hogy a korlátozás csak a fertőzött területre terjedjen ki. Csak a kínai és a japán embargó több mint 10 milliárd forintos kárt okozhat évente. Sajnos a tapasztalatok szerint az ázsiai korlátozás akár évekig is fennmaradhat.

A probléma súlyát mutatja, hogy az országos főállatorvos kedden Szófiába utazott, ahol uniós kollégáival az egyre növekvő pestis okozta veszélyekről és a teendőkről értekezik.

A vaddisznó tíz vagy akár húsz évre is eltűnhet, mint vadászható faj

A Békés megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Békés megyei Területi Szervezete közös küldöttközgyűlést tartott, kedden délután.
Képtalálat a következőre: „vaddisznó veszély tábla”
A gyűlésen elhangzott, két hete hivatalosan még sertéspestis mentes volt az ország, kedden azonban találtak egy fertőzött vaddisznót, Heves megyében. Az elnök a korábban gazdag fogolyállomány eltűnéséhez hasonlította a problémát. Úgy fogalmazott, ennek következtében esetlegesen a vaddisznó tíz vagy akár húsz évre is eltűnhet, mint vadászható állat. Ez pedig a vadászatban, és a vadgazdálkodásban is egy új időszakot jelent az ágazatban érintettek számára.
Forrás: Beol.huHíradó.hu

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük