Újszerű alaposság

Az állam, az autósok és a vadászok feladata lenne egy közös káralap létrehozása – tartják a hevesi vadászok – írja a Heol.hu.

A portál annak járt utána, hogy a vadászszakma mit javasol a vad-gépjármű ütközések utólagos kárügyintézésére. Az Országos Magyar Vadászkamara Heves megyei titkára, Kovács István János elmondta, évtizedes gondról van szó: a vad az állam tulajdona, a vadászati jog a terület tulajdonosáé, aki haszonbérbe adhatja azt. „Mivel a közutak a vad élőhelyén húzódnak keresztül, nehéz megállapítani, hogy egy vadütközés során ki a felelős a károkért. Tény, hogy a vadászati törvény rendelkezik a vadgazdálkodás mikéntjéről és felelősségéről, azonban az ütközéses eseteknél mindig szem előtt kell tartani, hogy az üzembentartók felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni” – ismertette az érdekképviseleti tisztségviselő.

Természetesen szükséges egy alapos rendőri helyszíni szemle, amiből adott esetben kiderül, milyen állapotban volt az út, felmerülhet-e relatív gyorshajtás, figyelmeztetett-e tábla a vadveszélyre, és fennállt-e bármilyen különleges körülmény. A biztosítók egyelőre nem szívesen mennek bele a kárrendezési ügyekbe. Annyi bizonyos, hogy jelenleg a Polgári Törvénykönyv szerint, ha veszélyes üzemek egymásnak okoznak kárt, az üzembentartók felróhatóságuk arányában kötelesek a másiknak okozott kárt megtéríteni. A veszélyes üzemek találkozása esetén, ha a gépjármű vezetőjének vagy a vadászatra jogosultnak a magatartása nem róható fel, akkor a két fél saját maga viseli a balesetben érintett javakban okozott károkat. Mindenki a sajátját…

A Heves megyei vadászok szerint azonban a legjobb a közös kockázatviselés lenne, ezért szorgalmazzák egy közös káralap létrehozását, amelyben az állam tényleg a vad tulajdonosaként, valamint a közút fenntartójaként szerepelne. Az autós dolga lenne cascót kötni, a vadásztársaságoknak pedig „ügyelni az erdő rendjét”.

Hazánkban a 2017/18-as vadászati évben, az Országos Vadgazdálkodási Adattár nyilvántartása szerint 13 179 vadelütés történt, melynek 47 százaléka nagyvad, melyből az őz-gépjármű ütközések száma a legmagasabb, 4756.

Forrás: Vadászlap

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük